TÁJÉKOZTATÁS ellenőrzött bejelentési eljárás bevezetéséről

Tisztelt Lakosság!

Magyarország Kormánya a veszélyhelyzetre való tekintettel módosította az engedélyezési eljárásokra vonatkozó előírásokat. A veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020. (V.8.) Korm. rendelet hatálya kiterjed a települési önkormányzat jegyzőjére is azokban az ügyekben, ahol a jegyző államigazgatási hatáskörben jár el (pl. működési engedélyek kiadása, telephely engedélyezési eljárás, stb.).

Sertéstartók figyelmébe!

Ismételten felhívom a sertéstartó gazdák figyelmét, hogy a vaddisznóban előforduló afrikai sertéspestis megbetegedések miatt fokozott figyelmet kell fordítani a házi sertésállományok védelmére.

Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarországon

Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Két héten keresztül az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni.

KÖZLEMÉNY

A Dr. Béres József Egészségügyi Centrumban (4484 Ibrány, Nagyhalászi u. 1.)  a koronavírus pandémia miatt kialakult helyzet következtében 2020. március 24-től a járóbeteg szakellátás rendelési időiben ismételten változás történt.
A változásokról folyamatosan tájékozódhat az intézmény honlapján:

http://ibranyhalaszjarobeteg.hu/

Kérjük kedves betegeink szíves megértését!

MEDI-AMB Nonprofit Közhasznú Kft
vezetősége

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Tiszaberceli Lakosok!
Magyarország Kormányának a mai naptól hatályos, az élet-és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő

KÖZLEMÉNY

Az Emberi Erőforrások Minisztere a koronavírus pandémia miatt az alábbi intézkedést rendelte el a mai napon:

2020. március 16-tól tervezett egészségügyi ellátás csak akkor kerülhet elvégzésre, ha arra sürgős szükség miatt (életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében) kerül sor.

Intézményünk vezetése 2020. március 18-tól visszavonásig szünetelteti a következő szakrendeléseket, ellátási formákat:

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

Tisztelt Tiszaberceli Lakosok!
Magyarország Kormánya a korona vírussal kapcsolatos fertőzésre tekintettel rendkívüli veszélyhelyzetet rendelt el. Az országos, központi intézkedésekkel kapcsolatos aktuális információk érdekében, kérem kísérjék fokozott figyelemmel a közmédia híradásait. A Kormány által létesített ingyenes zöldszámon (06 80 277 455 és 06 80 277 457) tájékoztatás kérhető, illetve a https://koronavirus.gov.hu honlapon további részletes információk találhatóak.

Pályázat jegyző munkakör betöltésére

Tiszaberceli Közös Önkormányzati Hivatal
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

Tiszaberceli Közös Önkormányzati Hivatal
jegyző
munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő