E rövid életű, tömeges násztáncot járó rovarokról, a kérészekről, már az ókorban említést tesz Arisztotelész (Kr. e. 384-322), aki Ephemeronnak, egynapinak nevezte őket. Magyarországon Marsigli volt az első, aki megfigyelte a tiszavirágzást a Tiszán.
A tiszavirág (Palingenia longicauda) a legnagyobb európai kérész; 2,5-3,8 cm-es, a fehér farksertéivel 12 cm hosszú is lehet. Két pár szárnya egyenlő alkotású, hártyás, gyengén recézett, világos-barna színű. A nőstényeknek a hímekhez képest nagyobb szárnyuk és testük van, farksertéi rövidebbek, így gyorsabb repülésre képesek. Egy nőstény általában 7-8000 db petét rak a víz felszínére, melyek a fenékre süllyedve kezdik meg lárvaéletüket. A lárvák az agyagos aljzatba fúrják magukat és az iszap szerves korhadékával táplálkoznak. Az egyedfejlődésük 3 évig tart, s közben kb. 20-szor vedlenek. A lárvák növekedése a hőmérséklettől nagymértékben függ. Befejeződése váltja ki a rajzást, mely meleg, szélcsendes időben a legzavartalanabb.
A hímek az utolsó lárvastádiumot követően nehezebben repülő ún. szubimágókká válnak, amelyek a partra repülnek és egy újabb vedlés után kezdik meg néhány órás vagy félnapos imágó életüket. A nőstények valamivel később jelennek meg, mint a hímek és levetve lárvabőrüket, egyből imágóvá alakulnak. Ezt követően csak párjuk keresésével törődnek, nem is táplálkoznak.
A rajzás általában szakaszokra osztható. Előrajzás alkalmával csak százával repülnek az állatok. A leglátványosabb főrajzás során milliónyian repülnek a víz felett. Az utórajzáskor csak néhány tucatnyi állattal találkozhatunk. A rajzás a késő délutáni, esti órákban, kb. 18-21 h között zajlik.
Azon kívül, hogy egy rendkívül látványos esemény a Tisza kivirágzása, fontos ökológiai jelentősége is van. Számos hal-, madár- és békafaj táplálékául szolgálnak. De a hajdani parasztgazdák is kihasználták a táplálékbőséget állataik takarmányozására. A tiszavirág lárvája az aljzaton történő furkálással élőhelyet is teremt más mederfenéki élőlények számára.
A tiszavirág az 1900-as évek első harmadában kihalt Nyugat-Európából, és Közép-Európában is jelentősen lecsökkent az állománya. Tömegesen mára csak főleg a Tiszában találkozhatunk vele, holott Skandinávia és a mediterrán területeket kivéve egész Európában közönséges fajnak számított. Egyedszámának ilyen drasztikus lecsökkenésében szerepet játszott a klíma változása, de elsősorban az antropológiai hatások okolhatóak, úgymint a folyószabályozások, mederátalakítások, folyópartok műanyagos partvédelme, folyók szennyezése.
Forrás: Andrikovics Sándor - Thomas J. Fink - Cser Balázs - Tiszavirág monográfia; Szolnok 1992