VI. Ultibajnokság

2006. január 14-én, immár 6. alkalommal adott otthont Tiszabercel az Ulti Bajnokságnak. A rendező, Máté és Társai Bt. felhívására 129 versenyző érkezett többek között Kisvárdáról, Mezőberényről, Sárospatakról, sőt Budapestről és Székesfehérvárról is.', 'A nevezők a hagyományos értelemben vett (tiszaberceli) ultit játszották, amely nem un. verseny ulti volt, ugyanis a verseny célja: az ultibarátság erősítése, az ultisok táborának bővítése volt. A verseny fél kilenckor regisztrációval kezdődött, majd az ünnepélyes megnyitót követően 3 csoportban körversenyen döntötték el a versenyzők csoportokon belüli helyezését, majd délután a három csoport I. helyezettjei az I. II. III. helyezésért, a három csoport II. helyezettjei a IV. V. és VI. helyekért játszottak.

Napközben a játékosok hagymás zsíros kenyér, pogácsa, forró tea és kávé közül kedvükre kóstolgathattak. Továbbá a szervezők minden versenyzőt megajándékoztak egy felejthetetlen tiszaberceli babgulyással.

Valamennyi helyezett pénznyereményt, oklevelet és plakettet vehetett át. A legidősebb, a legfiatalabb, a legtávolabbról érkező, a legtechnikásabb, a legjobb női, a leglelkesebb és a legjobb csapat szervezője részére is különdíj került átadásra. Még a legutolsó „peches” versenyző is vigaszdíjban részesült.

A nap győztese Varga Ferenc, tiszaberceli lakos lett, aki a tiszaberceli Hajnal Béla által felajánlott első versenyzőnek járó díjat /10.000 Ft/ kapta meg, továbbá egy oklevél, egy arany-érem és a vándorserleg, melyet Máté András fővédnök nyújtotta át, amelyet 1 évig őrizhet a bajnok. A II. helyezett Kovács Csaba, sárospataki versenyző lett, aki egyben a mezőny legfiatalabb (17 év) játékosa is, így a II. helyezettnek járó díj /6.000 Ft, melyet Molnár Mihály ajánlott fel, továbbá az oklevél, ezüstérem és díszüveg/ mellett, a legfiatalabbnak járó különdíjat is magáénak tudhatta. A verseny III. helyezettjének járó díjat, a szintén berceli lakosú Várdai Béla vehette át, aki a Farkas Antalné által felajánlott pénzdíj /4.000 Ft/ mellett, oklevelet, bronzérmet és díszüveget is megkapta. A IV. helyezett Takács János díját /2.000 Ft/ szintén Farkas Antalné ajánlotta fel. Az V. helyezett Tukacs Zoltán lett, a VI. helyet pedig Jozef Csaba tudhatta magáénak. Mindketten egy oklevéllel, egy üveg pezsgővel és egy pakli kártyával gazdagodhattak.

A rangidős játékosnak (74 év) járó díjjat, melyet Máté András ajánlott fel a buji Hankó László kapta. A legjobb női versenyző díjat a péteri Vízi Valéria kapta, Juhász Ferenc Honvédelmi Miniszter felajánlásaként. A legtávolabbról érkező versenyző díját a székesfehérvári Regőczi Miklós tudhatta magáénak, aki a Funny Trans Bt. által felajánlott ajándékkosarat kapta. A legtechnikásabb versenyzőnek ifj. Sarnek Béla bizonyult, aki a Ribár Zoltán által felajánlott ajándékkosarat vehette át. A legjobb csapat szervezőjének járó díjat a sárospataki csapat szervezője: Hajdu Imre és a rakamazi csapat szervezője: Héry László vehette át. Díjukat, a Tiszaberceli Önkormányzat által felajánlott egy-egy korsót László Antal, és Máté András adtak át. A leglelkesebb versenyző Krisztián András nyíregyházi lakos lett, aki a díját /egy pakli kártyát, és egy üveg pezsgőt/ Máté András felajánlásaként vehett át. A legpechesebb játékosnak járó díjat Dorogházi János vehette át, Ő egy tiszaberceli címerrel ellátott bögrével vigasztalódhatott.

Máté András, a verseny fővédnöke a következő támogatóknak köszöni meg segítségüket: Vojnár László, Tolcsva polgármesterének, aki finom tolcsvai borral járult hozzá a versenyzők jókedvéhez. Prorok Mártonnak az Ulti Program írójának. Petróczi Istvánnak a díszüvegek felajánlásáért. Tarjányi Istvánnak a pezsgők felajánlásáért. Továbbá: Farkas Antalnénak, a Funny Trans képviseletében Sánta Józsefnek, Hajdu Imrének, Hajnal Bélának, Humicskó Józsefnek, Molnár Mihálynak, Pusztai Józsefnek, Száraz Lászlónak és Ribár Zoltánnak.

Papp János a verseny lebonyolításáért Juhász Ferenc honvédelmi miniszter által felajánlott zsolnay vázával lett gazdagabb, aki ezúton köszönetet mond az általa verbuvált technikai és tv-s stáb tagjainak, akik nélkül ez a program nem jöhetett volna létre: Czene István, Czene Mariann, László Antal, Németh Éva, ifj. Sánta József, Sánta József, Szemán Nóra, Tóthszegi Zoltán, Újhelyi Rita, Varga Beáta és Vass Tamás.

Külön köszönet a technikai segítségért a Bessenyei György Mezőgazdasági Szakiskola és Kollégium. További köszönet Farkas Ferenc informatikusnak.

Az Ulti Bajnokság számokban

Előzetesen 151 nevezőt regisztráltunk, 129-en be is neveztek a versenyre.

A nap végére 70 pakli kártyát nyúztak el a játékosok.

A jó étvágyú ultisok, 12 kg pogácsát, 5 kg fornettit, 19 kenyeret 9 kg hagymát és 5 kg zsírt fogyasztottak el napközben, a babgulyás mellett.

Mindezt közel 30 liter teával és csaknem ugyanennyi borral öblítették le.

A szervezésben és rendezésben több mint 30-an sürögtek, forogtak.

A felvonultatott technikai eszközök összértéke meghaladta a 3,5 millió forintot. A 3 csoportban összesen 43 asztalnál, 514 partit játszottak le 4,5 óra alatt.

A döntőben két asztalnál 48 leosztásra került sor, melynek 1 óra alatt lett vége.

Az eredményhirdetés során 20 díjat nyújtottak át, mely több mint fél órán keresztül zajlott.