Látnivalók

Bessenyi emlékház

A Bessenyei Emlékház története

Egészen az 1980-81-ben történt műemléki kutatásokig élt Tiszabercelen az a néphagyomány, hogy nem a jelenlegi Emlékház a költő szülőháza, hanem az annak közelében álló egyszerű parasztházban született Bessenyei György. Erdész Sándor néprajzkutató vizsgálódásai azonban kiderítették, hogy az utóbb említett épület a XIX. században épülhetett, így semmi esetre sem lehet a költő szülőháza. Valószínű, hogy azt a házat tartotta a hagyomány Bessenyei szülőházának, melyben egy 1843-as összeírás szerint egy Bessenyei Anna nevű nemesasszony lakott.

A Szabolcs-Szatmár megye műemlékei című topográfia a jelenleg is álló kúria építését 1720 körülre teszi, s úgy véli, hogy az a Bessenyei István 1668. évi végrendeltében említett udvarház helyén épült. A végrendelet így hangzik: „… Udvar hazamat magam épitettem Fundamentumtul fogva… tehát az meg nevezett Berczeli Udvar hazamat… is hagyom Feleségemnek, mivel ő véle kerestem…”

Erdész Sándor a már említett műemléki kutatásai során más megállapításokra jutott: szerinte az 1720 körüli datálásra alkalmat adó barokkos oromfal és párkánydísz nem az épület szerves része, hanem csupán utólagos hozzáépítés eredménye! Erre utalnak a párkányba, az utcai oromfalba valamint az alapfalba beépített 1752-es évszámos téglák, amik az ekkor történt jelentősebb átépítés idejét jelzik. A költő ekkor 5-6 éves lehetett, ami alapján feltételezzük, hogy ebben a házban született.

Széll Farkas, aki 1890-ben jelentetett meg kötetet a Bessenyei családról, így ír ezen időszakról: „Gyermekkora a kis Györgynek, sőt ifjúsága is jó részben, e ház falai közt folyt le; még akkor szülei meglehetős jólétnek örvendettek, gazdasági tiszteket, hajdúkat tartottak, szakács látta el az úri szék alkalmából rendszerint egybegyűlt vendégek asztalát, kik azonkívül is sűrűn keresték fel a hagyományosan vendégszerető udvarházat.”

Erdész szerint a Bessenyei udvarház barokkos átalakítását a költő édesapja, Bessenyei Zsigmond végeztette el. Bessenyei Zsigmond ebben az időszakban Szabolcs megyei szolgabíró, majd táblabíró volt. Jómódjáról, bőkezűségéről tanúskodik az a tény, hogy 1744ben kijavítatta a romladozó református templomot is. Saját udvarházának átépítését két dolog is indokolta: egyrészt az épület állaga leromlott, renoválásra szorult, másrészt szükségesnek tartották a kor ízlése szerinti barokkos átalakítást. Korocz József helybéli református lelkész 1915 körül írt, egyháztörténetet feldolgozó kéziratából tudjuk, hogy az épület mellékfalaiból az 1912-es átalakítás során 1745-ös datálású téglák is előkerültek, ami azt bizonyítja, hogy az udvarház a költő születésének idején (1747-ben) már állt. Erdész Sándor szerint azonban ekkor csak egy kisebb átalakítás történhetett, amikor is mindössze egy ajtónyílást helyezhettek át (valószínűleg a nagyobbik szoba ajtaját tették a tornácra).

Az épület eredeti építésének idejét a műemléki kutatások alapján Erdész Sándor az 1630-as évek közepe tájára teszi, de az építtető személyét nem Bessenyei Istvánban feltételezik, aki a már említett végrendeletet írta, hanem a költő ükapját, Bessenyei Boldizsárt (1599-1652) nevezi meg. Feltételezését arra alapozza, hogy ő volt az, aki – gazdag ember lévén – birtokait jelentősen növelte. Az 1630-as években újjáépíttette a helyi református templomot, sőt 1634-ben egy új harangot is csináltatott. (Ez az ún. „Boldizsár-harang” egészen 1944-ig szolgálta az egyházat, mígnem a visszavonuló németek a templomot felrobbantották, s a harang is darabokra tört.) Az udvarház építésének idejét Erdész a Bessenyei Boldizsár első házassága (1633) utáni évekre (1635-36) valószínűsíti, amit a falakban talált kézzel formált, üvegszerűre kiégetett téglák anyaga és méretei, a mészhabarcs kötőanyag és a technikai megoldások alapján feltételez.

Akár a műemléki topográfiában szereplő Bessenyei István, akár a költő ükapja, Bessenyei Boldizsár építette is a XVII. században az ősi családi udvarházat, biztosnak látszik, hogy a jelenleg is álló épület ugyanaz a kúria, s nem az annak helyén a XVIII. században épült másik udvarház!

S még egy – elég hosszú ideig élt – tévhitet oszlattak el az 1980-as évek elején végzett épület-kutatások: ez az udvarház külső megjelenése és formája, amit egy 1890-ben a Vasárnapi Újságban megjelent rajznak köszönhettünk. Itt ugyanis a művész „Bessenyei György szülőháza Berczelen” címmel egy magas, meredek hajlású tetővel ellátott, mindössze három boltívvel rendelkező tornácos épületet ábrázolt, amiből az utókor arra következtetett, hogy a negyedik boltív a századfordulón folytatott épületbővítés eredménye. Nos, a kutatások során kiderült, hogy az udvarház jelenleg is ugyanolyan alapterületű, mint volt az építés idején, semmilyen bővítésnek nincs nyoma. A múlt század végén készült rajz tehát nem hiteles, hanem a valóságot átértékelő művészi alkotás.

A Bessenyei család tiszaberceli tagjainak családfáját a XIX-XX. századból alig ismerjük. A XIX. század eleji nagy református egyházi építkezések (tanítói lak és iskola, majd prédikációs ház építése, a templom renoválása) donátorai között ott találjuk Bessenyei Anna (1767-1859) s a költő unokaöccsei, Csoma László és Csoma Sándor nevét. Úgy tudjuk, hogy a költő testvére, Csoma Józsefné Bessenyei Mária (1808-ban Tiszabercelen) még a Bessenyei házban lakott, azt tőle László és Sándor fiai örökölték. De Tiszabercelen lakott még Bessenyei József is ( a költő László nevű tervérének a fia), továbbá Bessenyei András (valószínűleg a költő Zsigmond nevű testvérének az unokája), aztán egy másik Bessenyei Anna, akinek 1836—ban Rozália nevű leánya született. Nem tudjuk, hogy Tiszabercelen ki volt az utolsó Bessenyei, hogyan és mikor került a Bessenyei udvarház az Inczédi család, majd Groák Sándor tulajdonába.

Egy 1843-as összeírás szerint a ház, amiben Ns. Bessenyei Anna lakott, vertfalú, nádfedeles, deszkapadlásos épület volt, míg a Csoma Sándoré (a mai Bessenyei udvarház) fenyőzsindelyes, deszkapadlásos épület. Utóbbihoz tartozott még egy zsindelyes cselédház, egy szintén zsindellyel fedett istálló, egy nádtetős, paticsfalú szekérszín, disznóakol, tengerikas és zsindelyes pince. Kovács- és pásztorház egészítette ki a birtokot, valamint a Tisza túloldalán egy paticsfalú, nádfedeles istálló.

Az 1810 körül jelentősen átalakított épületet vásárolta meg a helyi református egyház 1912-ben. Az adás-vételről a presbiteri jegyzőkönyvben a következők olvashatók: „Lelkész bejelenti, hogy az Inczédi-féle belsőséget a presbitérium és a közgyűlés előzetes megbízása és felhatalmazása alapján 14 000 kor. vételárért a kis cselédházzal együtt megvették. Groák Sándorné eladóval az ideiglenes szerződést megkötötték, 1000 kor. foglalót adtak és a végleges szerződés megkötésére s a vételár kifizetésére f. évi ápr. elsejében állapodtak meg…”

A vásárlás évében ismét átalakított épület hátsó részében kapott helyet a ref. elemi iskola, amely egészen az iskolák államosításáig itt működött, majd az 1960—as évek végéig – most már mint általános iskolában – tovább folyt benne a berceli gyerekek oktatása. 1969 tavaszán újabb átalakítás eredményeképpen az épület egyik részében óvónői lakást, a másikban „Bessenyei György emlékszobát” alakítottak ki, mellyel új fejezet kezdődött az udvarház történetében.

Az állami tulajdonú, de a helyi tanács kezelésében lévő épület az 1970—es évek végére igen rossz állapotba került, s kezelői jogát 1978-ban a Megyei Múzeumok Igazgatósága kapta meg. Az udvarház eredeti, tehát vélhetően XVII. század közepi állapotának visszaállítását a Sóstói Múzeumfalu építőbrigádja végezte el 1981-82-ben Erdész Sándor múzeumigazgató irányításával. A felmérési és kiviteli tervek Jandekné Borbély Edit, a tüzelőberendezés tervei Balassa M. Iván és Sisa Béla munkái.

Mind a helyreállítási terv, mind pedig a berendezés elkészítéséhez alapvető szempontként szolgált az a tény, hogy a Bessenyei-ház a népi építészethez tartozó műemlék. Nyárády Mihály néprajzkutató munkáiból kiderül, hogy a nyírségi udvarházak (rezidenciális házak) az egyszerű, háromosztatú parasztházból alakultak ki. Ezekben a középső rész volt a konyha, amelyik pitvarra és füstházra tagolódott. Az utca felől volt a nagy szoba, az udvar felöl pedig a hátsó szoba. E háztípus úgy fejlődött tovább, hogy kétmenetesnek építették, vagyis az utca felől két szoba, esetleg a hátsó udvar felől is még két szoba helyezkedett el. A Bessenyei-ház csak az utca felől kétmenetes (szoba + oldalszoba). Az ilyen épületekben a fűtést még egyetlen központi fűtőhelyiséggel meg tudták oldani, ugyanis a füstház fölött magasodó szabadkémény 3-4 helyiség tüzelőberendezésének füstjét is el tudta vezetni.

A Bessenyei-ház központi része ugyancsak a konyha (pitvar + füstház). Különös és egyedülálló benne az, hogy a konyha és a hátsó szoba közé belső folyosót iktattak be, ami viszont már az úri építkezés hatását tükrözi: a kastélyoknak, kúriáknak ugyanis több kijáratuk is volt, s itt a folyosó az épület mögötti parkba vezetett.

Mindezek figyelembevételével az 1981-82-es felújítás alkalmával az épület külsejét és utcai részét az eredeti, tehát a XVII-XVIII. századi állapotának megfelelően állította helyre a múzeumfalu építőbrigádja, viszont a hátsó részben meghagyták az 1912-ben kialakított nagyméretű osztálytermet, amit az átalakítás után a tiszaberceli tanács könyvtár céljaira kapott meg.

Jelenleg az épület utcai részében Bessenyei-emlékkiállítás látható, a hátsó, nagyméretű helyiségben házasságkötő terem működik.

 

A Bessenyei-emlékkiállítás

A település egyik kiemelkedő dombjára épített udvarház boltíves tornácával, fazsindelyes tetejével, nagyméretű ablakaival és szépen gondozott parkjával kellemes benyomást tesz a látogatóra. Az udvari ablakok melletti falra függesztett márványtábla a Bessenyei Kör jóvoltából 1923 óta hirdeti a nagy költő emlékét. A rajta szereplő versidézet Vietórisz Józseftől származik:

„Új idők, új eszmék tüzes harsonása,
Innen indultál el új honfoglalásra;
Rozsdás kard helyébe fényes tollat vettél
Keletről nyugatra bölcsen vezérlettél.
Műveltségünkhöz, mit száz vihar hányt-vetett,
Te hordtad az első faragott köveket;
Tied az úttörés minden árnya fénye:
Szabolcs daliája, Bihar remetéje.”

A bal oldali boltív alatt belépve téglapadozatos tornác fogadja a látogatót. A bejárati ajtón át a szintén letéglázott pitvarba juthatunk, s innen egy impozáns méretű, boltíves nyíláson át léphetünk be a szemközti, hatalmas, vesszőből font és tapasztott oldalú szabadkéménnyel „borított” konyhába. Itt néhány bútordarab (kecskelábú asztal, két szék, „etuzséros” kredenc) és az azokon, valamint a falakon elhelyezett réz- és cserépedények (utóbbiak közt igen sok a sárospataki sötét tónusú kerámia) érzékeltetik a valamikori konyhák hangulatát.

A pitvarban a bejárati ajtótól balra nyílik a nagyobbik szoba ajtaja. A helyiség padlózott, a barnára pácolt mennyezetdeszkákat robosztus gerendák támasztják alá. Az egyszerű, nem túlzsúfolt szobában a régi középnemesi életmód jellemző bútordarabjait láthatjuk: a vidékünkön igen kis számban megmaradt festett szekrény és a deszkabaldahinos ágy igazi ritkaságnak számítanak, az egyszerű asztal, a régi ajtónyílásban elhelyezett, gyékényfonatú ülőlappal ellátott „gondolkodószék” és a nagy utazóláda együttese nyugodt hangulatot áraszt. A bejárati ajtótól jobbra egy régi fénykép alapján rekonstrukcióban megépített, fehérre meszelt téglakandalló szinte csábít a mellételepedésre.

A falra függesztett két nagyméretű olajportré közötti kétszárnyas ajtón léphetünk be az oldalszobába, ahol a Bessenyei György életútját bemutató irodalomtörténeti kiállítás tekinthető meg. A kilenc tárlóban az alábbi témakörök szerint lebontva kísérhetjük végig a költő életének legfontosabb állomásait: 1. Bessenyei György (1747-1811); 2. Bercel – Sárospatak – Bercel; 3. Bécs; 4. Bécs – Buda-Pest; 5. Kortársak…,; 6. … Kortárs irodalom, folyóiratok; 7. Bercel – Pusztakovácsi – Bakonszeg. Két tárlóban a költő utóéletéről kaphatunk rövid összefoglalót: 8. A Bessenyei Kör; 9. Bessenyeitől – Bessenyeiről.

A tárlókban Bessenyei György életének helyszínein készült fotók, metszetek reprodukciói, érmék, első kiadású Bessenyei-kötetek (köztük A Holmi 1779—es bécsi kiadása, mely a Jósa András Múzeum könyvtárának becses darabja), megjelent művei címlapjainak másolatai, családfa, néhány korjelző tárgy (tintatartók, kard) segítségével mutatják be a költő pályafutását. Boross Géza Bessenyeiről készített metszete és Berecz András 1983-as olajportréja egészíti ki a kiállítást.

ÉRDEKLŐDÉS:

Kocsis Józsefné +36-20/570-0284

A múzeum látogatási ideje:

Hétfő - Zárva
Kedd - 9.00 - 17.00
Szerda - 9.00 - 17.00
Csütörtök - 9.00 - 17.00
Péntek - 9.00 - 17.00
Szombat - 9.00 - 17.00
Vasárnap - Zárva

November 1-től Április 30-ig a múzeum látogatása bejelentkezés alapján történik a +36 20 5700284-es telefonszámon (Kocsis Józsefné).

Gőzüzemű szivattyútelep

Megyénk legrégebbi gőzüzemű szivattyútelepe Tiszabercel és Paszab határában épült.

A látogatót ma is lenyűgözi a régi gépészektől örökölt, gondossággal karbantartott gépek látványa és egy-egy mindenre kiterjedő figyelemmel kidolgozott, sokszor szellemesen egyszerű, de mégis hatásos műszaki megoldás. Azt is el kell képzelni, hogy mit jelentettek ezek a ma megcsodált gépészeti berendezések építésük idején azoknak az embereknek, akik többsége még talán semmiféle gépezettel nem került kapcsolatba.

A tiszaberceli gőzgép szivattyútelep az új elektromos szivattyútelep üzembe helyezéséig üzemelt folyamatosan (1968.), de 1970-ben üzemelt utoljára. 1983. évben műemléki védettséget nyert.

A gőzüzemű  szivattyútelep építése

A szivattyútelep építését, zsilipek építése előzte meg. A Társulat elhatározta, hogy Bercelen zsilipet épít. 1858-ban megépült Bercel és Paszab községének határában az ún. paszabi kőzsilip, kockakövekből, melyet a víz csakhamar annyira megrongált, hogy helyette újat kellett építeni. Így készült el a berceli fatiltós zsilip 1864-ben. Még ugyanebben az évben az árvíz elsodorta. 1865-ben egy újabb kőtiltó épült, azt az 1868. évi árvíz tette tönkre. 1870-ben – bár a régi kis kőtiltó még állt – új zsilipet terveztek, helyét a paszabi-berceli határszélen jelölték ki. Ez a zsilip cölöprácsra helyezett 7 láb (2,21 m) vastag betonrétegen készült, faragott kőből, küszöbe a Tisza 0 vize alatt volt 0,53 m-re. Két nyílásának mindegyike 7 láb 6 hüvelyk (2,37 m). Homlokán olvasható volt elkészültének évszáma: 1872

A zsilip terveit Meiszner Ernő társulati mérnök készítette, a kapufelhúzó szerkezet gépezetét a GANZ-féle vasöntödében gyártották. A vaskapuk terve a Schlick gyártól származott. Felülvizsgálatára 1873-ban került sor, Egert József főmérnök vezetésével. 1874-ben a zsilip megvizsgálására Boros Frigyes főmérnökkapott megbízást. 1904-ben terv készült a zsilip megerősítésére. A zsilip biztonságának növelésére 1908-ban belső zsilip épült, s a két zsilipet 47 méter ellennyomó medencével kötötték össze. Ez a rendszer így alkalmas volt magasabb tiszai külső vízszint nyomásának viselésére is. A zsilipet 1954-ben, a tiszalöki duzzasztógát üzembe helyezése után zárták el véglegesen.

Már 1884-ben létesített a társulat a berceli tiltó mellett egy 50 lóerős gőzgéppel ellátott telepet, melyet a Robey és társa angol cég állított fel. A gőzgép két 0,47 méter átmérőjű, 1m3/sec teljesítőképességű körforgó szivattyút működtetett. Az ehhez fűzött remények azonban részben a gépek szerkezeti hibái, részben a kis vízszállító képesség miatt nem váltak valóra.

Új szivattyútelep építését határozta el a társulat 1892-ben. A javaslattételre szólította fel nyilvános pályázat útján a hazai és külföldi gépgyárakat. 1895-ben a versenytárgyalásra három pályázat is érkezett, mindannyi a legjelesebb hazai gépgyáraktól. A véleményező bizottság az 1895. augusztus 29-i határozatával a Schlik és Láng gépgyárak együttes ajánlatát fogadta el. 1895. szeptember 01-én a társulat és a gépgyár megköti a vállalkozási szerződést. (A társulat nevében gróf Török József miniszteri biztos)

A szerződésben a gépek költsége 102 809 forint és 60 krajczár vállalati átalányárral, az épület költségelőirányzata 38 643 Ft 62 krajczár-ral tételes elszámolási kötelezettséggel szerepel.

A teljesítési határidő: 1896. március 16.

Kikötések:

kötbér: március 17-től kezdve 10 napig 100 Ft/nap

következő tíz napra 200 Ft/nap

utána 400 Ft/nap

az egy lóerő végzésére 1,85 kg 7000  kalória értékű szénnél több nem fogyhat el. (3,0m3/sec vízszállításnál 4,5 m magasságra) Ha több fogy kártalanítási bírságot köteles fizetni a vállalkozó.

jótállási idő: 3 év.

a fizetési feltételeket megfogalmazzák

a szerződés jogérvényessége után azonnal a vételár 1/10 részét

1895. december 1 napján a vételár 1/5 részét

a szivattyútelep átadása napján további 1/5 részét

a végjárandóság az 1896. nyár folyamán megejtendő felülvizsgálat után teljesen kifizettetik

a szerződés a vállalkozókra nézve azonnal kötelező, a társulatra csak a

"Nagyméltóságú  m.kir. földművelésügyi Miniszter úrnak jóváhagyása után. Az átadási határidő annyi nappal hosszabbodik meg, ahány nappal később történik a jóváhagyás, mint szeptember 10-e.

10 ezer Ft kauciót tettek le készpénzben és újabb 10 ezer Ft-ot értékpapírokban

Az épület

Az építkezés 1895. szeptember 3-án indult meg a Belfő-csatorna torkolatánál, Szokolay Emil főmérnök és Almássy István tanácsos, a társulat igazgató főmérnöke által megállapított helyen. Az épület 1896-ban készült el.

Maga az épület hosszanti nyeregtetővel fedett, oromfalas, eredetileg nyerstégla homlokzatú, a kazánházat és a géptermet foglalja magában. A hosszanti tengelye a Tisza töltésével párhuzamos. Szélessége 11,2 m, hosszúsága 29,9 m. Idővel az épület a kazánház felőli végétől kezdve hosszban 3,20 m-rel kibővítették. A belső teret alul nyitott feszítőműves fedélszékkel fedettek.

Mellette földalatti rókatorokkal összekapcsolt 42 m magas falazott téglakémény áll. A föld alatt 9x9 m-es, a föld felett 4,6x4,6 m-es párkányzattal koronázott négyzetes alapépítményen magasodik a nyolcszögletű, felül hengeres kémény. 1944 őszén találatot kapott, de a Társulat már 1945 tavaszán helyreállította, ez a rész lett hengeres kiképzésű.

A kazánház  és a gőzkazánok

A tiszaberceli szivattyútelep működéséhez szükséges gőzt két darab, a Nicholson gyár által 1896-ban készített kazán biztosította. Ezek Simonis és Lanz-féle szabadalmi rendszerű, sík rostélyos, fekvő, vízcsöves, túlhevítő nélküli stabil kazánok, 1300 kg gőz/óra teljesítménnyel, kondenzátoros tápvíz-előmelegítéssel. A vállalkozók jótállást vállaltak arra, hogy óránkénti egy lóerő végzésére 1,85 kg, 7000 kalória értékű kőszénnel többre nem lesz szükség. A kazánok a vizet egy 1895-ben, Németországban gyártott tápszivattyú segítségével nyerik, részben a csatornából, részben a keletkező kondenzvíz felhasználásával.

A gőzgép

A szivattyútelep rendszerében a meghajtó erőgép a két darab, egyenként 350 LE teljesítményű kondenzációs, ikerhengeres kompaund gőzgép, melyeket a Láng Gépgyár gyártott 1895-ben. A stabil, fekvőhengeres gépek fordulatszáma percenként 96, fajlagos gőzfogyasztása 4 kg/LE/óra, üzemi nyomása 10 atm. A gőzgépek magas nyomású hengerei Collmann-féle szelepes vezérművel, az alacsony nyomású hengerek pedig Trick-féle tolattyúval készültek, a leggazdaságosabb üzemelés biztosítása érdekében.

A szivattyúk

Gőzgépekkel közvetlenül összekapcsolva két centrifugálszivattyú  üzemel. Gyártotta a Schlick Vasöntöde és Gépgyár 1895-ben. A szivattyú üzemi fordulatszáma 96/min, vízszállító képessége egységenként 3m3/sec. Emelési magassága 4,5. A szívó- és nyomócsonkok belső átmérője 1200 mm. A szivattyúknak összesen 4 szívó- és két nyomócsöve van, ezek átmérője 1000, illetve 1400 mm.

A szivattyútelep létesítésének célja az volt, hogy a társulat a belvízi főcsatornáján lefolyásra kerülő vizeket a berceli zsilip zárva tartása mellett is – tehát magasabb külső vízállásnál – a Tiszába lehessen juttatni. Ez 603 km2 kiterjedésű vízgyűjtő területről érkező vízmennyiség a kor igényeinek megfelelő elvezetését jelentette. A szivattyúk nyomócsöveit a töltés felett vezették úgy, hogy magasabb külső vízállásnál szifonszerűen működtek. Mivel azonban a szivattyúk szívócsöveinek szája a tiszai 0 víz felett 2,50 m-re helyezkedett el, az érdekeltségi terület legmélyebben fekvő laposairól a víz, szivattyúzással nem volt eltávolítható, amit az érdekeltek joggal sérelmeztek. E hiányok kiküszöbölésére a társulat 1901-ben tervet készített a szívócsővel lemélyítésére a tiszai 0 vízszint alá 0,60 m-rel. A munkálatok 1903-ra be is fejeződtek.

Ma, a múzeum kezelője a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, mely nagy gondot fordít arra, hogy megőrizze nemcsak a ma, de a holnap számára is.

Újhelyi Pál

Komp

KOMP – VITELDÍJ TÁBLÁZAT

A KOMP SZOLGÁLTATÁSAIT IGÉNYBE VEVŐK KÖRE

Menetjegy (Ft/alkalom)

1.

Személy (diák és nyugdíjas jsz. szerinti kedvezménnyel)

100

2.

Kerékpár, motor 1 vezetővel

200

4.

Motorkerékpár oldalkocsival, kétkerekű kistraktor 1 vezetővel

200

5.

Személygépkocsi 1 vezetővel

400

6.

Személygépkocsi utánfutója

200

7.

Tehergépkocsi

1 vezetővel

5 tonnáig

500

5 tonna felett

1000

pótkocsija

500

8.

Mezőgazdasági vontató és függesztett munkagéppel 1 vezetővel

600

10.

Mezőgazdasági vontató vontatott munkagépe

300

11.

Mezőgazdasági vontató pótkocsija

500

12.

Kombájn+vágóasztal 1 vezetővel

1200

13.

Fogatolt jármű 1 vezetővel

400

14.

Kisebb állat (juh, kecske, stb)

100

15.

Nagyobb állat (ló, szarvasmarha)

200

A fenti összegek az Áfát tartalmazzák.

 

A Képviselő-testület a komp közlekedési idejét az alábbiak szerint határozza meg:

március

8.00-15.00 óráig

április, május

6.00-18.00 óráig

június, július, augusztus, szeptember

6.00-20.00 óráig,

október

6.00-18.00 óráig

november, december

8.00-15.00 óráig

Római Katolikus Egyháztörténeti Gyűjtemény

A gyűjtemény az egyházközség közel 700 éves történetét mutatja be. A gyűjtemény létrehozásának gondolata nem új keletű. Már 2004-ben, a templom felszentelésének 90. évfordulója alkalmával felmerült egy népi áhítatgyűjtemény megteremtésének gondolata. Megérintett bennünket a múlt, és rádöbbentünk arra, hogy tennünk kell annak érdekében, hogy gyermekeinket, unokáinkat is megérinthesse. Arra gondoltunk, hogy az amúgy is üresen álló plébánia épületben be kellene rendezni egy szobát a berceli katolikusok népi áhítatához kapcsolódó tárgyakkal, ereklyékkel, illetve magát az egyházközség történetét feldolgozó tárlat kialakítása is tervbe jött.

A gondolatot tettek követték. Néhányan összefogtunk s kemény munkával helyreállítottuk a papi dolgozószobát, helyére kerültek a szekrények, tárlók, asztalok, már csak a kiállítandó anyag rendszerezése maradt hátra, amit 2007 tavaszán végzett el Natkó Zoltán.

A kiállítás 2007 évi megnyitása az egyház történetének nevezetes évszámaihoz köthető. A második világháborúban felrobbantott templom újjáépítése kerek 60 évvel ezelőtt kezdődött meg. Az építés a nehéz gazdasági helyzet és az államosítás következtében tíz esztendeig tartott, 1957-ben vagyis éppen 50 évvel ezelőtt fejeződött be. Ezek a nevezetes évfordulók adták számunkra az igazi lendületet ahhoz, hogy a templomban, a plébánián megtalálható értékes anyagból egy szerény gyűjteményt kialakíthassunk, és azt a nagyközönség számára is megnyissuk.

A kiállítás anyaga igen sokrétű. A terembe belépő látogató a középen elhelyezett tárlókon találja az egyházközség történetét bemutató tanulmányt, képekkel, korhű levéltári anyaggal illusztrálva, a helyben szolgált plébánosok névsorát napjainkig, a templom alapító okmányának másolatát 1914-ből, és ennek bővített formáját 1957-ből. Szintén itt vannak elhelyezve a korabeli latin és magyar nyelvű szertartáskönyvek, a lelkész munkáját segítő kézikönyvek, az egyházi számadáskönyvek, postakönyvek, és az anyakönyvek egy része. Ez utóbbiak megtekintése mindig nagy örömmel tölti el az ősök után kutató látogatókat.

Különösen nagy eszmei és tudományos értékkel bír a szintén itt kiállított Iskolaszéki Jegyzőkönyv, amely az egyháztanács üléseit, döntéseit tartalmazza, így az 1913-as és 1914-es esztendő templom építésére vonatkozó adatait is. Néhány levéltári dokumentumot a sérülés kivédése érdekében üveglap alatt helyeztünk el. Ezek közül érdekes történeti forrás Gondos plébános az amerikai hívekhez küldött levele, melyben adományokat kér a templom belső berendezésének támogatására. A levél Amerikát megjárva az ottani adományozó hívek nevével és adományok összegével tért haza a gyülekezetbe. A helyiség falain elhelyezett tárlókban fényképek vezetik végig a látogatót a múltból a jelenbe. A községünkben szolgált lelkészek képeinek, Bajzák Ernő kántortanító Szent Imre dalkörének, a felrobbantott és újjáépített templom képeinek megtekintése sokak szemében könnyeket fakaszt. Ha időnk engedi két képeslapnál érdemes elidőzni. Az egyiken az a középkori gótikus templom látható, amelyet a reformátusok 1550 körül használatba vettek, s amely 1944. november elsején szintén a háború pusztításának áldozatává vált. A képen a templom szomszédságában a Bessenyei ház és a régi községháza látható. A másik, szintén 1934-ből való képeslapon pedig az 1914-ben felszentelt templomunk látható a plébánia épülettel együtt. A kiállított közel 120 kép közül a legrégebbi 1914-ből való. Az egyház elöljárói lóháton, a falu szélén várják a templom felszentelésére érkező püspököt.

Külön érdekessége a gyűjteménynek Dr. Csák Kálmán egykori esperes-plébános az eklézsia történetét 1332-től egészen 1959-ig bemutató munkája a Historia Domus. A szerző rangos adatokat szolgáltat a település történetére vonatkozóan is szinte havi bontásban, különösen az 1945 és 1956 közötti időszakról. Tudvalévő, hogy ezekről a nehéz évekről, a háborúról, az államosításról, az 56-os forradalomról nem bővelkedik írásos dokumentumokkal, forrásokkal településünk története. Ez a mű ebben a tekintetben is hiánypótló munka.

A kiállító teremben találunk még Mária szobrot, a régi templomoltár szobrai közül kettőt, a papi miseruhák közül néhányat, illetve egy hatalmas méretű festményt, amely templomunk védőszentjét Szent Lajos francia királyt ábrázolja, ahogyan térden áll a megfeszített Jézus keresztje előtt. Ez a festmény egykor templomi oltárkép volt a szentélyben.

A kiállítás szerves részét képezi egy folyamatosan adományokból gazdagodó gyűjtemény, amely a mindennapi imaéletbe, a népi áhítat világába kalauzolja a látogatót. Imakönyvek, szertartáskönyvek, énekeskönyvek gyűjteménye ez, amelyet a hívek folyamatosan gyarapítanak. Ez a tárló a közeljövőben Mária képekkel, feszületekkel, rózsfüzérrel és hagyatékokkal gazdagszik majd, a hittanosok nemrég elkezdett gyűjtőmunkája segítségével.

A kiállító terem melletti szobában, tervbe van véve egy helytörténeti gyűjtemény kialakítása is, ahol a látogató bepillantást nyerhet majd szülőfalunk Tiszabercel történetébe, a község gazdag múltjába és fejlődő jelenébe.

A gyűjteményt a megnyitása óta száznál is több látogató tekintette meg. Nagy örömünkre szolgált, hogy 2007. október 4-én délelőtt, Gliba Lászlóné Piroska vezetésével, a Tiszaberceli Nyugdíjas Egyesület és az Idősek Klubja tagjai is megtiszteltek bennünket és megtekintették tárlatunkat. Az idősek nagy érdeklődéssel hallgatták végig az egyházközség és a gyűjtemény történetéről szóló kis bemutatót, majd pedig saját kezükkel is megérinthették a kiállított kegytárgyakat, könyveket, imakönyveket, szobrokat, fényképeket, vagyis magát a történelmet.

Natkó Zoltán Gyűjtemény vezető

A gyűjtemény megtekintéséről Natkó Zoltánnal a Tiszabercel, Fő u 26 szám alatt, vagy a +36 30 5042155 telefonszámon lehet egyeztetni.

Bővebben a www.szentlajos.hu oldalon olvashatnak a gyűjteményről.

Szoborpark

Olyan ajándékot kapott Tiszabercel, amiről nem is álmodtunk – mondta köszöntő beszédében Szántó Zsolt polgármester. Sok ember önzetlenségéből született meg községünk szoborparkja, amelyet 2014. július 27-én, az avatóünnepségen tekinthettünk meg először.
Petró Attila 30 éves álma valósult meg, amikor lehetőséget teremtett a hagyományőrző céllal alapított Kőtér - Kőszobrász Művésztelepen hat fiatal művésznek. A gávavencsellői Nyír-Márvány Kft. helyet, eszközöket, technikát és mészkőtömböket biztosított az alkotótábor számára.
Parlag István, Burián Norbert, Kereszty Soma, Sarkadi Árpád, Tompa János Csaba, Tóth Csaba szobrászművészek a public art vonalat képviselve alkották meg a szobrokat. Öt plasztikán a helyi értékek jelennek meg: a szőlőlevél, a pipa – mint a révész pipája –, a ház, az otthon szimbóluma, a búzakalász motívum és a csónak mind e térséghez kapcsolódnak. A Petőfi portréval díszített emlékműt pedig Parlag István – az alkotótábor szervezője – készítette településünk március 15-ei megemlékezése számára.
Németh Erika szobrászművésznő – akinek diákja volt Parlag István – avatta fel a szobrokat. A művésznő beszédében kiemelte: a szobrok formavilága közérthető, egyértelműen taglalt, de modern látásmódú, kedvessé, játékossá teszik a teret, amelyek között jó járni.
A rendezvényen a tiszaberceli Nyugdíjas Egyesület tagjai énekekben és versben a tiszai és szülőföldi érzésekhez kapcsolódó gondolatokat adtak át a jelenlévőknek.
A művészek – az alkotás készítése közben megfogalmazódott gondolatokat megosztva –vezették végig a közönséget a szoborparkon.
Tiszabercel lakossága nevében köszönjük a gyönyö rű szoborparkot a űvészeknek és pártfogóiknak.

 

Tiszavirágzás

E rövid életű, tömeges násztáncot járó rovarokról, a kérészekről, már az ókorban említést tesz Arisztotelész (Kr. e. 384-322), aki Ephemeronnak, egynapinak nevezte őket.  Magyarországon Marsigli volt az első, aki megfigyelte a tiszavirágzást a Tiszán.

A tiszavirág (Palingenia longicauda) a legnagyobb európai kérész; 2,5-3,8 cm-es, a fehér farksertéivel 12 cm hosszú is lehet. Két pár szárnya egyenlő alkotású, hártyás, gyengén recézett, világos-barna színű. A nőstényeknek a hímekhez képest nagyobb szárnyuk és testük van, farksertéi rövidebbek, így gyorsabb repülésre képesek. Egy nőstény általában 7-8000 db petét rak a víz felszínére, melyek a fenékre süllyedve kezdik meg lárvaéletüket. A lárvák az agyagos aljzatba fúrják magukat és az iszap szerves korhadékával táplálkoznak. Az egyedfejlődésük 3 évig tart, s közben kb. 20-szor vedlenek. A lárvák növekedése a hőmérséklettől nagymértékben függ. Befejeződése váltja ki a rajzást, mely meleg, szélcsendes időben a legzavartalanabb.
A hímek az utolsó lárvastádiumot követően nehezebben repülő ún. szubimágókká válnak, amelyek a partra repülnek és egy újabb vedlés után kezdik meg néhány órás vagy félnapos imágó életüket. A nőstények valamivel később jelennek meg, mint a hímek és levetve lárvabőrüket, egyből imágóvá alakulnak. Ezt követően csak párjuk keresésével törődnek, nem is táplálkoznak.

A rajzás általában szakaszokra osztható. Előrajzás alkalmával csak százával repülnek az állatok. A leglátványosabb főrajzás során milliónyian repülnek a víz felett. Az utórajzáskor csak néhány tucatnyi állattal találkozhatunk. A rajzás a késő délutáni, esti órákban, kb. 18-21 h között zajlik.

Azon kívül, hogy egy rendkívül látványos esemény a Tisza kivirágzása, fontos ökológiai jelentősége is van. Számos hal-, madár- és békafaj táplálékául szolgálnak. De a hajdani parasztgazdák is kihasználták a táplálékbőséget állataik takarmányozására. A tiszavirág lárvája az aljzaton történő furkálással élőhelyet is teremt más mederfenéki élőlények számára.

A tiszavirág az 1900-as évek első harmadában kihalt Nyugat-Európából, és Közép-Európában is jelentősen lecsökkent az állománya. Tömegesen mára csak főleg a Tiszában találkozhatunk vele, holott Skandinávia és a mediterrán területeket kivéve egész Európában közönséges fajnak számított. Egyedszámának ilyen drasztikus lecsökkenésében szerepet játszott a klíma változása, de elsősorban az antropológiai hatások okolhatóak, úgymint a folyószabályozások, mederátalakítások, folyópartok műanyagos partvédelme, folyók szennyezése.

Forrás: Andrikovics Sándor - Thomas J. Fink - Cser Balázs - Tiszavirág monográfia; Szolnok 1992