Volt egyszer egy tiszatúra

Ha még fiatalabb diák lennék, s a tanév első óráján ülnék a padban rögtön tudnám, hogyan folytassam a „legkedvesebb nyári élményem” kezdetű mondatot. S tudva, hogy tőlem már nem kérdezik meg, még hevesebben előtörnek az emlékek, melyet gyorsan szeretne megosztani az ember társaival.', 'Június végén Futkos Attila szervezésében vágtunk neki maréknyi csapatként, hogy Tiszabecstől kenuval evezzünk le Tiszabercelig, összesen 180 km-t.

A hat napos erőpróba mindenki számára hozott vidám pillanatokat a kellemes fáradtság mellett. Talán az első nap volt a legnehezebb: 40 km-t eveztünk Tivadarig, s gyakran kellett küzdenünk a folyó gyorsaságával, az előbukkanó homokpadokkal, a szokatlanul alacsony vízmélységgel. Szájtátva figyeltük nap mint nap a vadregényes tájat, a szőke Tiszát. Egy-egy pihenő alkalmával megmártóztunk a folyóban, bár a víz nem volt egészen meleg, ez nem riasztott vissza senkit az úszástól.

Partraszállás után megkezdődtek a sátorállítások, s előkerült a bogrács, melyben minden este rotyogott a főtt étel. Vacsora után a rekeszizmokat edzettük. Énekeltünk, felolvastunk a Fordul a bakterház című könyvből, tiszatúrásokkal ismerkedtünk, fiúkkal, lányokkal (én azért többnyire lányokkal).Az idő a vártnál melegebb volt, bár az utolsó napokban némi felhőzet takarta el a napot, de azt hiszem ez a mosolyunkon, s a barnult bőrünkön tartósan nem hagyott nyomot. Ha valaki szereti a természetet, s megtalálja a kényelmet a nomád életmódban, annak ajánlom ezt a „kalandtúrát”, s ha valaki nem először evez végig ezen a vidéken, az tudja, hogy soha nem lehet eltelni vele. A nyár még itt van…