Ne hagyjuk elfeledi a múltat


A Tiszabercelért Egyesület az idén harmadik alkalommal rendezte meg a Gáti Vásárt. Szeretnénk, ha ennek a rendezvénynek évről évre több helyi vonatkozása lenne, ezért pályázatot írtunk ki minden berceli lakos, vagy innen elszármazott részére“ NE HAGYJUK ELFELDNI A MÚLTAT” címmel olyan írásos pályamunkák benyújtására, amelyekben a régi berceli eseményeket, hagyományokat, szokásokat idézi fel az alkotó.

Tudtuk, minden érdekes lehet, mert az egyéni emberek történeteiből tevődik össze a történelem, és mi szeretnénk megőrizni a falu történelmét. A pályázatokat jeligével kértük beadni. A pályázatok terjedelme nem volt korlátozva.

A pályázatot 3 fős zsűri bírálta el: Zsíros Antalné címzetes igazgató, Száraz Lászlóné iskola igazgató-helyettes, és Görömbeiné dr. Balmacz Katalin a Gáti Vásár főszervezője. Az eredményhirdetésre a Gáti Vásár műsorának keretén belül került sor. Minden pályázót vártunk a vásáron, és ekkor tudhattuk meg ki rejtőzik a jelige mögött.
Összesen hét pályázat érkezett be, és két kategóriát alkotva történt meg az értékelés. A zsűri döntése szerint, az un. Egy témás kategóriában első lett holtversenyben Eperjesy Ferenc Új sor és Vass Istvánné Anyám kenyere című munkája. Második lett Hajdú Gusztávné Menekültünk, harmadik pedig Rézműves Istvánné Énekkar című visszaemlékezése.
Több témás kategória győztese dr. Görömbei Gréta Tiszavirág c. alkotása, második Hullár Lászlóné Szomorú a nyárfa erdő, míg harmadik Falatovics Lászlóné, Nehéz volt, de szép volt című írása lett.A Tiszabercelért Egyesület az idén harmadik alkalommal rendezte meg a Gáti Vásárt. Szeretnénk, ha ennek a rendezvénynek évről évre több helyi vonatkozása lenne, ezért pályázatot írtunk ki minden berceli lakos, vagy innen elszármazott részére“ NE HAGYJUK ELFELDNI A MÚLTAT” címmel olyan írásos pályamunkák benyújtására, amelyekben a régi berceli eseményeket, hagyományokat, szokásokat idézi fel az alkotó. Tudtuk, minden érdekes lehet, mert az egyéni emberek történeteiből tevődik össze a történelem, és mi szeretnénk megőrizni a falu történelmét. A pályázatokat jeligével kértük beadni. A pályázatok terjedelme nem volt korlátozva.

A pályázatot 3 fős zsűri bírálta el: Zsíros Antalné címzetes igazgató, Száraz Lászlóné iskola igazgató-helyettes, és Görömbeiné dr. Balmacz Katalin a Gáti Vásár főszervezője. Az eredményhirdetésre a Gáti Vásár műsorának keretén belül került sor. Minden pályázót vártunk a vásáron, és ekkor tudhattuk meg ki rejtőzik a jelige mögött.
Összesen hét pályázat érkezett be, és két kategóriát alkotva történt meg az értékelés. A zsűri döntése szerint, az un. Egy témás kategóriában első lett holtversenyben Eperjesy Ferenc Új sor és Vass Istvánné Anyám kenyere című munkája. Második lett Hajdú Gusztávné Menekültünk, harmadik pedig Rézműves Istvánné Énekkar című visszaemlékezése.  Több témás kategória győztese dr. Görömbei Gréta Tiszavirág c. alkotása, második Hullár Lászlóné Szomorú a nyárfa erdő, míg harmadik Falatovics Lászlóné, Nehéz volt, de szép volt című írása lett.

A győztesek és helyezettek jutalomban részesültek, valamint pályamunkájukból a Gáti Vásár műsorában is felolvasásra került néhány gondolat. A pályamunkák, melyek a vártnál színvonalasabbak lettek, a mai számunktól kezdve a Berceli Naplóban közlésre kerülnek. Természetesen felkerülnek a munkák településünk honlapjára és a felvételeket követően a Berczel TV-ben is közlésre kerülnek majd. Reméljük ezek után az alkotók további, a még csak fontolva haladók pedig egyszerű kedvet kapnak ahhoz, hogy Tiszabercel múltja megmaradjon velünk. A Tiszabercelért Egyesület az idén harmadik alkalommal rendezte meg a Gáti Vásárt. Szeretnénk, ha ennek a rendezvénynek évről évre több helyi vonatkozása lenne, ezért pályázatot írtunk ki minden berceli lakos, vagy innen elszármazott részére“ NE HAGYJUK ELFELDNI A MÚLTAT” címmel olyan írásos pályamunkák benyújtására, amelyekben a régi berceli eseményeket, hagyományokat, szokásokat idézi fel az alkotó. Tudtuk, minden érdekes lehet, mert az egyéni emberek történeteiből tevődik össze a történelem, és mi szeretnénk megőrizni a falu történelmét. A pályázatokat jeligével kértük beadni. A pályázatok terjedelme nem volt korlátozva.

A pályázatot 3 fős zsűri bírálta el: Zsíros Antalné címzetes igazgató, Száraz Lászlóné iskola igazgató-helyettes, és Görömbeiné dr. Balmacz Katalin a Gáti Vásár főszervezője. Az eredményhirdetésre a Gáti Vásár műsorának keretén belül került sor. Minden pályázót vártunk a vásáron, és ekkor tudhattuk meg ki rejtőzik a jelige mögött.

Összesen hét pályázat érkezett be, és két kategóriát alkotva történt meg az értékelés. A zsűri döntése szerint, az un. Egy témás kategóriában első lett holtversenyben Eperjesy Ferenc Új sor és Vass Istvánné Anyám kenyere című munkája. Második lett Hajdú Gusztávné Menekültünk, harmadik pedig Rézműves Istvánné Énekkar című visszaemlékezése.  Több témás kategória győztese dr. Görömbei Gréta Tiszavirág c. alkotása, második Hullár Lászlóné Szomorú a nyárfa erdő, míg harmadik Falatovics Lászlóné, Nehéz volt, de szép volt című írása lett.

A győztesek és helyezettek jutalomban részesültek, valamint pályamunkájukból a Gáti Vásár műsorában is felolvasásra került néhány gondolat. A pályamunkák, melyek a vártnál színvonalasabbak lettek, a mai számunktól kezdve a Berceli Naplóban közlésre kerülnek. Természetesen felkerülnek a munkák településünk honlapjára és a felvételeket követően a Berczel TV-ben is közlésre kerülnek majd. Reméljük ezek után az alkotók további, a még csak fontolva haladók pedig egyszerű kedvet kapnak ahhoz, hogy Tiszabercel múltja megmaradjon velünk. A győztesek és helyezettek jutalomban részesültek, valamint pályamunkájukból a Gáti Vásár műsorában is felolvasásra került néhány gondolat. A pályamunkák, melyek a vártnál színvonalasabbak lettek, a mai számunktól kezdve a Berceli Naplóban közlésre kerülnek. Természetesen felkerülnek a munkák településünk honlapjára és a felvételeket követően a Berczel TV-ben is közlésre kerülnek majd. Reméljük ezek után az alkotók további, a még csak fontolva haladók pedig egyszerű kedvet kapnak ahhoz, hogy Tiszabercel múltja megmaradjon velünk.



max maillots max maillot air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet woolrich outlet