A képviselőtestület házatájáról


Önkormányzati képviselő testületünk április 26-án tartotta rendes ülését a Polgármesteri Hivatalban, mely alkalommal összesen 13 napirendet tárgyalt meg. Az ülésen szó volt az önkormányzathoz tartozó intézmények felújításáról. Elhangzott, hogy ezek a munkálatok nagymértékben függenek a benyújtott pályázatok sikereitől, hiszen ebben az esetben a felújítások hatékonysága sok esetben javítható.', 'Sor került a képviselőtestület vagyonrendeletének módosítására, mivel az önkormányzat vagyona évenként változik.

Ezt követően a képviselőtestület a közbeszerzésekről szóló helyi rendeletét hatályon kívül helyezte, majd megalkotta a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről és a közszolgáltatás díjának mértékéről szóló rendeletet. a rendeletben foglalt változásokkal külön foglalkozik lapunk. A képviselőtestület döntött arról, hogy részt vesz az Ibrány, Paszab, Beszterec, Tiszatelek által közösen létrehozandó településfejlesztési kistérségi társulásban, melynek előnyeit az uniós pályázatok során kívánja majd kamatoztatni.

Az önkormányzat ötvenezer forinttal támogatja az Európai Uniós csatlakozás emlékére a Nyíregyházi Főiskolán létrejövő kilátó építését, amely összeget az építésre fordítanak, de ezért elhelyeznek a kilátón egy díszes csempét, melyen településünk címere fogja hirdetni azt, hogy annak a kilátónak az Európai Uniós csatlakozáskor Tiszabercel is támogatója volt.

A Pünkösdi Lovasnapot a képviselőtestület százezer forinttal támogatja.

Majd Görömbei Ferenc képviselő jelentette be egyebek között, hogy a Bercel Szövetkezetet, mint TÉSZ-t a képviselőtestületi ülés napján bejegyezték és így hivatalos formában is ezeket a tevékenységeket elláthatja.

A képviselőtestület ülésén élénk vita bontakozott ki a temetők állapotáról. Jegyzőként e sorok írója állapította meg azt a tényt, hogy amíg évekkel ezelőtt az önkormányzat folyamatos vitában állt az egyházakkal, mint tulajdonosokkal a tekintetben, hogy ne csak megőrizzék, hanem hozzák is megfelelő állapotba a temetőket addig ma már az egyházak minden kérés, és köszönöm nélkül természetesnek veszik azt, hogy a saját tulajdonukat más tartsa rendbe. a Hozzászólásomban hangsúlyoztam: semmi problémám nincs azzal, hogy az önkormányzat közhasznú munkásai évente kétszer Húsvétkor és Mindenszentek előtt elmenjenek és a temető területén rendet rakjanak, hiszen nem az egyházakról mondanak véleményt az ide látogatók, amikor elhunyt szeretteik emlékét ápolják, hanem a településről. Ugyanakkor elfogadhatatlan számomra, hogy az egyházak, mint szervezetek egyszerűen nem tudnak vagy talán nem is akarnak hatni a tekintetben, hogy a saját tulajdonukat képező ingatlanok ne csak egy-egy jeles eseménykor, hanem az év egész idejében méltó körülmények között fogadja az emlékezni vágyókat.

Természetesen ezek a sorok is azért kerülnek a Berczeli Naplóba, hogy felhívjuk nemcsak a tulajdonosok, de a lakosság figyelmét is arra, hogy ha mással nem, ezzel tiszteljék hozzátartozóikat, szeretteiket, akik már nem lehetnek közöttünk. Talán nem nagy kérés, hogy ne a más sírjára dobjam le a számomra már értéktelen virágot, koszorút, hanem egy kis fáradtságba is kerül az 50-100 méterre található szemétlerakóba teszem, hogy ezzel is megőrizzem a méltóságát annak a helynek, amely az emlékezést szolgálja. A képviselőtestület a következő ülését várhatóan május 24-én hétfőn tartja a Polgármesteri Hivatalban.



max maillots max maillot air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet woolrich outlet