Bessenyi emlékház


A Bessenyei emlékház tornáca

A Bessenyei Emlékház története

Egészen az 1980-81-ben történt műemléki kutatásokig élt Tiszabercelen az a néphagyomány, hogy nem a jelenlegi Emlékház a költő szülőháza, hanem az annak közelében álló egyszerű parasztházban született Bessenyei György. Erdész Sándor néprajzkutató vizsgálódásai azonban kiderítették, hogy az utóbb említett épület a XIX. században épülhetett, így semmi esetre sem lehet a költő szülőháza. Valószínű, hogy azt a házat tartotta a hagyomány Bessenyei szülőházának, melyben egy 1843-as összeírás szerint egy Bessenyei Anna nevű nemesasszony lakott.

A Szabolcs-Szatmár megye műemlékei című topográfia a jelenleg is álló kúria építését 1720 körülre teszi, s úgy véli, hogy az a Bessenyei István 1668. évi végrendeltében említett udvarház helyén épült. A végrendelet így hangzik: „… Udvar hazamat magam épitettem Fundamentumtul fogva… tehát az meg nevezett Berczeli Udvar hazamat… is hagyom Feleségemnek, mivel ő véle kerestem…”

Erdész Sándor a már említett műemléki kutatásai során más megállapításokra jutott: szerinte az 1720 körüli datálásra alkalmat adó barokkos oromfal és párkánydísz nem az épület szerves része, hanem csupán utólagos hozzáépítés eredménye! Erre utalnak a párkányba, az utcai oromfalba valamint az alapfalba beépített 1752-es évszámos téglák, amik az ekkor történt jelentősebb átépítés idejét jelzik. A költő ekkor 5-6 éves lehetett, ami alapján feltételezzük, hogy ebben a házban született.

Széll Farkas, aki 1890-ben jelentetett meg kötetet a Bessenyei családról, így ír ezen időszakról: „Gyermekkora a kis Györgynek, sőt ifjúsága is jó részben, e ház falai közt folyt le; még akkor szülei meglehetős jólétnek örvendettek, gazdasági tiszteket, hajdúkat tartottak, szakács látta el az úri szék alkalmából rendszerint egybegyűlt vendégek asztalát, kik azonkívül is sűrűn keresték fel a hagyományosan vendégszerető udvarházat.”

Erdész szerint a Bessenyei udvarház barokkos átalakítását a költő édesapja, Bessenyei Zsigmond végeztette el. Bessenyei Zsigmond ebben az időszakban Szabolcs megyei szolgabíró, majd táblabíró volt. Jómódjáról, bőkezűségéről tanúskodik az a tény, hogy 1744ben kijavítatta a romladozó református templomot is. Saját udvarházának átépítését két dolog is indokolta: egyrészt az épület állaga leromlott, renoválásra szorult, másrészt szükségesnek tartották a kor ízlése szerinti barokkos átalakítást. Korocz József helybéli református lelkész 1915 körül írt, egyháztörténetet feldolgozó kéziratából tudjuk, hogy az épület mellékfalaiból az 1912-es átalakítás során 1745-ös datálású téglák is előkerültek, ami azt bizonyítja, hogy az udvarház a költő születésének idején (1747-ben) már állt. Erdész Sándor szerint azonban ekkor csak egy kisebb átalakítás történhetett, amikor is mindössze egy ajtónyílást helyezhettek át (valószínűleg a nagyobbik szoba ajtaját tették a tornácra).

Az épület eredeti építésének idejét a műemléki kutatások alapján Erdész Sándor az 1630-as évek közepe tájára teszi, de az építtető személyét nem Bessenyei Istvánban feltételezik, aki a már említett végrendeletet írta, hanem a költő ükapját, Bessenyei Boldizsárt (1599-1652) nevezi meg. Feltételezését arra alapozza, hogy ő volt az, aki – gazdag ember lévén – birtokait jelentősen növelte. Az 1630-as években újjáépíttette a helyi református templomot, sőt 1634-ben egy új harangot is csináltatott. (Ez az ún. „Boldizsár-harang” egészen 1944-ig szolgálta az egyházat, mígnem a visszavonuló németek a templomot felrobbantották, s a harang is darabokra tört.) Az udvarház építésének idejét Erdész a Bessenyei Boldizsár első házassága (1633) utáni évekre (1635-36) valószínűsíti, amit a falakban talált kézzel formált, üvegszerűre kiégetett téglák anyaga és méretei, a mészhabarcs kötőanyag és a technikai megoldások alapján feltételez.

Akár a műemléki topográfiában szereplő Bessenyei István, akár a költő ükapja, Bessenyei Boldizsár építette is a XVII. században az ősi családi udvarházat, biztosnak látszik, hogy a jelenleg is álló épület ugyanaz a kúria, s nem az annak helyén a XVIII. században épült másik udvarház!

S még egy – elég hosszú ideig élt – tévhitet oszlattak el az 1980-as évek elején végzett épület-kutatások: ez az udvarház külső megjelenése és formája, amit egy 1890-ben a Vasárnapi Újságban megjelent rajznak köszönhettünk. Itt ugyanis a művész „Bessenyei György szülőháza Berczelen” címmel egy magas, meredek hajlású tetővel ellátott, mindössze három boltívvel rendelkező tornácos épületet ábrázolt, amiből az utókor arra következtetett, hogy a negyedik boltív a századfordulón folytatott épületbővítés eredménye. Nos, a kutatások során kiderült, hogy az udvarház jelenleg is ugyanolyan alapterületű, mint volt az építés idején, semmilyen bővítésnek nincs nyoma. A múlt század végén készült rajz tehát nem hiteles, hanem a valóságot átértékelő művészi alkotás.

A Bessenyei család tiszaberceli tagjainak családfáját a XIX-XX. századból alig ismerjük. A XIX. század eleji nagy református egyházi építkezések (tanítói lak és iskola, majd prédikációs ház építése, a templom renoválása) donátorai között ott találjuk Bessenyei Anna (1767-1859) s a költő unokaöccsei, Csoma László és Csoma Sándor nevét. Úgy tudjuk, hogy a költő testvére, Csoma Józsefné Bessenyei Mária (1808-ban Tiszabercelen) még a Bessenyei házban lakott, azt tőle László és Sándor fiai örökölték. De Tiszabercelen lakott még Bessenyei József is ( a költő László nevű tervérének a fia), továbbá Bessenyei András (valószínűleg a költő Zsigmond nevű testvérének az unokája), aztán egy másik Bessenyei Anna, akinek 1836—ban Rozália nevű leánya született. Nem tudjuk, hogy Tiszabercelen ki volt az utolsó Bessenyei, hogyan és mikor került a Bessenyei udvarház az Inczédi család, majd Groák Sándor tulajdonába.

Egy 1843-as összeírás szerint a ház, amiben Ns. Bessenyei Anna lakott, vertfalú, nádfedeles, deszkapadlásos épület volt, míg a Csoma Sándoré (a mai Bessenyei udvarház) fenyőzsindelyes, deszkapadlásos épület. Utóbbihoz tartozott még egy zsindelyes cselédház, egy szintén zsindellyel fedett istálló, egy nádtetős, paticsfalú szekérszín, disznóakol, tengerikas és zsindelyes pince. Kovács- és pásztorház egészítette ki a birtokot, valamint a Tisza túloldalán egy paticsfalú, nádfedeles istálló.

Az 1810 körül jelentősen átalakított épületet vásárolta meg a helyi református egyház 1912-ben. Az adás-vételről a presbiteri jegyzőkönyvben a következők olvashatók: „Lelkész bejelenti, hogy az Inczédi-féle belsőséget a presbitérium és a közgyűlés előzetes megbízása és felhatalmazása alapján 14 000 kor. vételárért a kis cselédházzal együtt megvették. Groák Sándorné eladóval az ideiglenes szerződést megkötötték, 1000 kor. foglalót adtak és a végleges szerződés megkötésére s a vételár kifizetésére f. évi ápr. elsejében állapodtak meg…”

A vásárlás évében ismét átalakított épület hátsó részében kapott helyet a ref. elemi iskola, amely egészen az iskolák államosításáig itt működött, majd az 1960—as évek végéig – most már mint általános iskolában – tovább folyt benne a berceli gyerekek oktatása. 1969 tavaszán újabb átalakítás eredményeképpen az épület egyik részében óvónői lakást, a másikban „Bessenyei György emlékszobát” alakítottak ki, mellyel új fejezet kezdődött az udvarház történetében.

Az állami tulajdonú, de a helyi tanács kezelésében lévő épület az 1970—es évek végére igen rossz állapotba került, s kezelői jogát 1978-ban a Megyei Múzeumok Igazgatósága kapta meg. Az udvarház eredeti, tehát vélhetően XVII. század közepi állapotának visszaállítását a Sóstói Múzeumfalu építőbrigádja végezte el 1981-82-ben Erdész Sándor múzeumigazgató irányításával. A felmérési és kiviteli tervek Jandekné Borbély Edit, a tüzelőberendezés tervei Balassa M. Iván és Sisa Béla munkái.

Mind a helyreállítási terv, mind pedig a berendezés elkészítéséhez alapvető szempontként szolgált az a tény, hogy a Bessenyei-ház a népi építészethez tartozó műemlék. Nyárády Mihály néprajzkutató munkáiból kiderül, hogy a nyírségi udvarházak (rezidenciális házak) az egyszerű, háromosztatú parasztházból alakultak ki. Ezekben a középső rész volt a konyha, amelyik pitvarra és füstházra tagolódott. Az utca felől volt a nagy szoba, az udvar felöl pedig a hátsó szoba. E háztípus úgy fejlődött tovább, hogy kétmenetesnek építették, vagyis az utca felől két szoba, esetleg a hátsó udvar felől is még két szoba helyezkedett el. A Bessenyei-ház csak az utca felől kétmenetes (szoba + oldalszoba). Az ilyen épületekben a fűtést még egyetlen központi fűtőhelyiséggel meg tudták oldani, ugyanis a füstház fölött magasodó szabadkémény 3-4 helyiség tüzelőberendezésének füstjét is el tudta vezetni.

A Bessenyei-ház központi része ugyancsak a konyha (pitvar + füstház). Különös és egyedülálló benne az, hogy a konyha és a hátsó szoba közé belső folyosót iktattak be, ami viszont már az úri építkezés hatását tükrözi: a kastélyoknak, kúriáknak ugyanis több kijáratuk is volt, s itt a folyosó az épület mögötti parkba vezetett.

Mindezek figyelembevételével az 1981-82-es felújítás alkalmával az épület külsejét és utcai részét az eredeti, tehát a XVII-XVIII. századi állapotának megfelelően állította helyre a múzeumfalu építőbrigádja, viszont a hátsó részben meghagyták az 1912-ben kialakított nagyméretű osztálytermet, amit az átalakítás után a tiszaberceli tanács könyvtár céljaira kapott meg.

Jelenleg az épület utcai részében Bessenyei-emlékkiállítás látható, a hátsó, nagyméretű helyiségben házasságkötő terem működik.

 

A Bessenyei-emlékkiállítás

A település egyik kiemelkedő dombjára épített udvarház boltíves tornácával, fazsindelyes tetejével, nagyméretű ablakaival és szépen gondozott parkjával kellemes benyomást tesz a látogatóra. Az udvari ablakok melletti falra függesztett márványtábla a Bessenyei Kör jóvoltából 1923 óta hirdeti a nagy költő emlékét. A rajta szereplő versidézet Vietórisz Józseftől származik:

„Új idők, új eszmék tüzes harsonása,
Innen indultál el új honfoglalásra;
Rozsdás kard helyébe fényes tollat vettél
Keletről nyugatra bölcsen vezérlettél.
Műveltségünkhöz, mit száz vihar hányt-vetett,
Te hordtad az első faragott köveket;
Tied az úttörés minden árnya fénye:
Szabolcs daliája, Bihar remetéje.”

A bal oldali boltív alatt belépve téglapadozatos tornác fogadja a látogatót. A bejárati ajtón át a szintén letéglázott pitvarba juthatunk, s innen egy impozáns méretű, boltíves nyíláson át léphetünk be a szemközti, hatalmas, vesszőből font és tapasztott oldalú szabadkéménnyel „borított” konyhába. Itt néhány bútordarab (kecskelábú asztal, két szék, „etuzséros” kredenc) és az azokon, valamint a falakon elhelyezett réz- és cserépedények (utóbbiak közt igen sok a sárospataki sötét tónusú kerámia) érzékeltetik a valamikori konyhák hangulatát.

A pitvarban a bejárati ajtótól balra nyílik a nagyobbik szoba ajtaja. A helyiség padlózott, a barnára pácolt mennyezetdeszkákat robosztus gerendák támasztják alá. Az egyszerű, nem túlzsúfolt szobában a régi középnemesi életmód jellemző bútordarabjait láthatjuk: a vidékünkön igen kis számban megmaradt festett szekrény és a deszkabaldahinos ágy igazi ritkaságnak számítanak, az egyszerű asztal, a régi ajtónyílásban elhelyezett, gyékényfonatú ülőlappal ellátott „gondolkodószék” és a nagy utazóláda együttese nyugodt hangulatot áraszt. A bejárati ajtótól jobbra egy régi fénykép alapján rekonstrukcióban megépített, fehérre meszelt téglakandalló szinte csábít a mellételepedésre.

A falra függesztett két nagyméretű olajportré közötti kétszárnyas ajtón léphetünk be az oldalszobába, ahol a Bessenyei György életútját bemutató irodalomtörténeti kiállítás tekinthető meg. A kilenc tárlóban az alábbi témakörök szerint lebontva kísérhetjük végig a költő életének legfontosabb állomásait: 1. Bessenyei György (1747-1811); 2. Bercel – Sárospatak – Bercel; 3. Bécs; 4. Bécs – Buda-Pest; 5. Kortársak…,; 6. … Kortárs irodalom, folyóiratok; 7. Bercel – Pusztakovácsi – Bakonszeg. Két tárlóban a költő utóéletéről kaphatunk rövid összefoglalót: 8. A Bessenyei Kör; 9. Bessenyeitől – Bessenyeiről.

A tárlókban Bessenyei György életének helyszínein készült fotók, metszetek reprodukciói, érmék, első kiadású Bessenyei-kötetek (köztük A Holmi 1779—es bécsi kiadása, mely a Jósa András Múzeum könyvtárának becses darabja), megjelent művei címlapjainak másolatai, családfa, néhány korjelző tárgy (tintatartók, kard) segítségével mutatják be a költő pályafutását. Boross Géza Bessenyeiről készített metszete és Berecz András 1983-as olajportréja egészíti ki a kiállítást.

ÉRDEKLŐDÉS:

Kocsis Józsefné +36-20/570-0284

A múzeum látogatási ideje:

Hétfő - Zárva
Kedd - 9.00 - 17.00
Szerda - 9.00 - 17.00
Csütörtök - 9.00 - 17.00
Péntek - 9.00 - 17.00
Szombat - 9.00 - 17.00
Vasárnap - Zárva

November 1-től Április 30-ig a múzeum látogatása bejelentkezés alapján történik a +36 20 5700284-es telefonszámon (Kocsis Józsefné).