Csikós Józsefné

Csikós Józsefné

Kissé rendhagyó, ám annál kedvesebb írás áll most egyik legolvasottabb rovatunkban. Rendhagyó annál is inkább, mert az írás szerzője, annak egyben alanya is. Idézem múlt havi soraimat, mert a tanító-páros másik (és nem második!) kedves szereplője arra kérte rovatvezetőnket, hadd álljanak itt saját sorai. Engedtünk a kedves kérésnek, mert így kerek a világ - a szerk.)

Törzsgyökeres berceli családból származom. Ez a hely, ahol mi is felépítettük a férjemmel a házunkat, már több száz éve a családom ősi lakhelye volt. Jó érzés úgy élni, hogy gyermekkorom szeretett és kedves épületei vesznek körül. Én is itt születtem, 1949-ben Péter-Pálkor, az aratás kezdetének első napján.

A szüleim gazdálkodó emberek voltak. Ha valakire azt mondták gazdaember, ez ezt jelentette, hogy földszerető, földművelő, földtulajdonos.

Az 50-es években nehéz idők jártak, az édesapámhoz hasonló gazdákhoz és családjukra. Gyerekfejjel megtapasztalhattam szüleim sorsán, hogyan lehet embernek maradni, embertelen helyzetben is.

Engem szeretettel, de kellő szigorral neveltek fel. Megtanítottak az önfegyelemre, saját példamutatásukkal. A ma oly divatoskiakadok kiborulok, beolvasok, magatartást soha nem gyakorolták. Így nem volt alkalmam megtanulni.       Abban az időben, amikor gyerek voltam, azt mondták a régi öregek, hogy sorja van az életnek. Mit is jelent ez? Meg volt a tisztessége, a szorgalmas munkanapoknak, megvolt a tisztelete az ünnepnapoknak, és ezeket soha nem keverték össze. Volt tisztessége a barátságnak, igaz ezek nem érdekekre épültek. Meg volt a tisztessége a köszönésnek is. Ha valakiről azt mondták, hogy köszönőviszonyban sincsenek, az azt jelentette, hogy kapcsolatukban elszakították az utolsó összekötő fonalat is. Minden családban nagy tisztelete volt a KENYÉRNEK. A búzát életnek hívták. S akinek az édesapja megtermelte azt a búzát, amiből az a liszt készült, amelyből az édesanyja kenyeret sütött, az ezt a tiszteletet megtanulta. A friss kenyér illatát, nagyon szeretem, de amit valaha az édesanyám sütött, az a lelkembe is beleivódott.

Így éltem a falusi gyermek szép, tartalmas gyermekkorát, sok-sok baráttal. Abban az időben nem ismertük azt a szót, hogy unatkozok, pedig televízió még nem volt, rádió is csak kevés családban. Megtaláltuk a korunknak és az évszakoknak megfelelő szórakozást, később a művelődést. Volt a falunknak egy úgynevezett filmszínháza is, a mai egészségház helyén. Néha recsegett a hang, és homályos volt a kép, de mi jól szórakoztunk, és igen rangos helynek tartottuk. A helybeli műkedvelő színtársulat komoly darabokat is betanult, amivel a lakosságot is szórakoztassák. Nagyszerű előadásokra emlékszem a gyerekkoromból. Jó volt gyereknek lenni abban az időben.

Az általános iskola befejezése után a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumba jártam és érettségiztem. Ezután tovább tanultam a Szarvasi Óvónőképző Főiskolán, ahol óvónői diplomát, majd a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán tanítói diplomát szereztem.

Nagyon felemelő érzés volt számomra, amikor fiatal tanítóként a tiszaberceli iskolában kartársi kapcsolatba kerültem az általam nagyra tisztelt tanáraimmal. Hihetetlen jó érzés volt, sokat tanultam tőlük szakmailag, emberileg. Ezt ma is hálás szívvel köszönöm.

39 évet dolgoztam pedagógusként, a munkámban eltöltött évek minden percét büszkén vállalom, mert szeretettel, legjobb tudásom szerint a gyerekekért dolgoztam. Erről nem beszélek bővebben, mert az életemnek ez a szakasza nyitott könyv a falu előtt. Szinte minden családdal volt tanítóként kapcsolatom. Az Ő minősítésük számomra  a legfontosabb. A munkámat és a családi életemet sikerült viszonylag egyensúlyba tartani. Néha azért megbillent a család felé. A férjemmel 39 éve vagyunk házasok. Benne igazán szerető társra találtam. Mindig és mindenben számíthatok rá. 3 gyerekkel ajándékozott meg bennünket a jó Isten. Ők mindhárman értékes és felnőtt emberek. Már van két aranyos unokánk is. Ami legjobban boldoggá tesz, hogy gyermekeink a család szeretet lángjából tudtak és vittek a saját életükbe is.

A fotóhoz annyi hozzáfűzni valóm van, hogy minden kedves tanítvány akit tanítottam, láthatatlanul is ott van az én szívemben.