Tiszaberceli közbiztonság

BŰNÜGYI KRÓNIKA 2004 Az Ibrányi Rendőrőrsön, Dr. Kató Simon r. őrnagy őrsparancsnoktól kapott tájékoztatás szerint községünkben 2004-ben 40 bűncselekmény elkövetése vált ismertté, 9-el több mint az azt megelőző évben. 5 személy elleni bűncselekmény, 10 közlekedési bűncselekmény, 4 köznyugalom elleni bűncselekmény, valamint 21 vagyon elleni bűncselekmény miatt indítottak nyomozást, folytattak büntetőeljárást. Ebből 29 esetben ismeretlen tettes ellen indult a nyomozás. Kiemelkedő tárgyi súlyú, a lakosságot felháborító, nyugtalanító bűncselekményeket szerencsére továbbra is kis számban követnek el Tiszabercelen. A nyomozó szerv személyi állományának hozzáértő, kitartó és lelkes munkájának eredményeképpen az ismeretlen tettesek 69 %-át sikerült kézre keríteniük, amely még országos viszonylatban is figyelemre méltó eredmény.', '2004-ben az alábbi bűncselekményeket követték el Tiszabercelen:

- 2004. január 16-án 22 óra körüli időben Z. P. gyomaendrődi lakos a nyitott ablakon keresztül bement egy Szabadság úti magánlakásba és onnan műszaki cikkeket, fúrógépeket, hegesztőtrafót és benzinmotoros szivattyúkat tulajdonított el összesen 297.500,-Ft értékben
- január 27-én 12:20 és 13:15 óra közötti időben ismeretlen tettes a Szakmunkásképző Iskola történelem tanterméből lopta el egyik tanulótársának 16.000,-Ft értékű mobiltelefonját.

- január 27-én K. M. nagykállói lakos három nyíregyházi lakos tulajdonában lévő Tisza úti víkendházat tört fel.
- február közepén B.M. ibrányi lakos a Nyírvidéki Kisvasút Tiszabercel és Gávavencsellő közötti pályaszakaszáról tulajdonított el 3 db vasúti jelzőtáblát, továbbá hármat megrongált.
- március 2-án a Szakmunkásképzőben ismét mobiltelefon lopás történt, egy nyírtassi tanuló gondatlanságát használta ki a tettes, amikor az őrizetlenül hagyott készüléket elvitte. - március elején egy Fő úti telekről vittek el 30 mázsa frissen fűrészelt fát 30.000,-Ft értékben.
- március 10-én 20 óra körüli időben L. K. helyi fiatalember a Vasvári úton található lakás nyitott melléképületéből lopott el 1 db pumpát, valamint 1 db kisbaltát. Ezt követően kifeszítette a nyárikonyha ajtaját és onnan is elvitt 1 db mosogatószert és 1 csomag kávét.
- március 21-én a délelőtti órákban H. J. helyi lakos a vasúti síneket rögzítő síncsavarok közül 12 db-ot, valamint 4 db sínalátétet tulajdonított el, mit sem törődve azzal, hogy cselekménye a vasúti közlekedés biztonságára komoly veszélyt jelentett.
- sajnos ezidáig nem sikerült annak a betörőnek a nyomára akadni, aki március 27-én este 7 óra tájban ajtóbetörés módszerével hatolt be egy helyi vállalkozó Kossuth úti lakásába és onnan egy Nokia mobiltelefont elvitt. A lakásban kutatást is végzett (feltehetően pénz és aranyékszer után) de szerencsére ez nem járt neki eredménnyel.
- L.K.-t betöréses lopás miatt hallgattuk ki gyanúsítottként, mivel március 30-án egy idős, egyedül élő néni Vásártér úti lakásának ablakát kifeszítette és a lakásból 3.000,-Ft készpénzzel távozott.
- május 10-én J. A. helybeli lakos egy helybeli buszmegállóban várakozott a menetrend szerint induló buszra, amikor a buszvezetővel szóváltásba keveredett, majd egymást kölcsönösen ütlegelni és bántalmazni kezdték. Egy tiszaberceli férfi lakásának udvarán tartózkodott, amikor meghallotta az utca felöl a kiabálást, majd kimenve, minden előzetes szóváltás nélkül a dulakodókhoz csatlakozott és J.A.-t egy alkalommal combon rúgta, majd pofon ütötte, aki ennek következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Mindhárom férfinak csoportos garázdaság bűntette miatt kell bíróság elé állnia.
- március hónap elején, Cs. L. és H. A. buji lakosok azért mentek Tiszabercelre, hogy onnan több kerékpárt ellopjanak. Egyet a ruhásbolt elől, a másik kettőt pedig a Polgármesteri Hivatal udvarán lévő kerékpártárolóból lopták el és buji lakásukra vitték. Azért, hogy a tulajdonosok ne ismerhessék fel a bicikliket, azok alkatrészeit összecserélték és valamennyit otromba módon festékkel összemázgálták. A rendőrség a kerékpárokat az eredményes nyomozás során lefoglalta, de azoknak a fentiek miatt a tulajdonosok már nem igazán tudtak örülni.
- R.Zs. és N.A. tiszaberceli személyekkel szemben garázdaság miatt indítottunk büntetőeljárást, mivel június 2-án az esti órákban erősen ittas állapotban egy Kinizsi úti lakás előtt kiabáltak, veszekedtek, a kerítést rugdosták. Ezt követően a garázda magatartásuk miatt felháborodott lakástulajdonos B.M-né a kapuhoz ment és R.Zs-t háztartási sósavval arcon öntötte, akik ennek hatására felhagytak addigi viselkedésükkel. R.Zs. szerencséjére a sósav a szemébe nem ment, arcán és karján felületes, nyolc napon belül gyógyuló hámsérülést szenvedett.
- a június 7-re virradóan történt betörésben is ez idáig eredménytelen a nyomozás. Ismeretlen tettes egy Szabadság úti lakás pincéjében üzemeltetett tápboltba hatolt be az ajtót kifeszítve, és az ott talált 8.000,-Ft- készpénzt eltulajdonította.
- június 13-án J.Gy. tiszabeceli lakos a Rákóczi és Táncsics utak kereszteződésében egy helybeli kerékpárost egy esetben fejbe rúgott, aki ennek következtében felborult és 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A gyanúsítottnak közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntette miatt kellett bíróság előtt felelnie.
- Június 15-én a délutáni órákban L.K. ismét betört. Ez alkalommal egy Dózsa Gy úti lakást személt ki magának, annak szúnyoghálóját kivágta és a lakásból egy Nokiával távozott. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően nevezettnek nem volt sok ideje a lopott telefon használatára.
- ismeretlen tettes júniusban az általános iskolából is ellopott egy mobiltelefont.
- augusztusban a Tisza túloldalán lévő szivattyútelepről bontottak le alumínium lemezeket .
- augusztus 13-ra virradóra a gátőrházba hatoltak be lakatlefeszítés módszerével és az ott található szerszámokat és használati tárgyakat lopták el 30.000,-Ft értékben.
- augusztus 30-án az esti órákban ismeretlen személy telefonon zsarolt meg egy helybeli családot azzal, hogy amennyiben nem fizetnek neki 5.000,-Ft-ot megöli a családtagokat. A telefon híváslisták ellenőrzése során jutottunk el a zsarolóhoz, aki egy 13 éves gávavencsellői fiú volt. Tettére magyarázatot adni nem tudott, életkora miatt büntetőjogi felelősségre nem volt vonható.
- Sz.F. helybeli lakos súlyos testi sértés bűntettének kísérletét követte el, mivel szeptember 26-án 17 órakor vitát követően egy gumicsővel kétszer megütött egy szintén tiszaberceli férfit, aki mellkasán és karján sérült meg.
- B.M. Vásártér úti lakásában élettársát bántalmazta, előzetes szóváltást követően több esetben ököllel fejen ütötte, majd fejbe rúgta.
- december 4-én V. S. debreceni és H. F. nyírmihálydi lakosok furfangos módon ejtették tévedésbe az egyik presszó alkalmazottját, magukat a Tisztiorvosi szolgálat munkatársainak adták ki és azt közölték a sértettel, hogy a szórakozóhelyen 30.000,-Ft munkadíj fejében rágcsálóírtást köteles elvégeztetni. A szolgáltatáshoz hamis permetszert használtak. Nevezettek ellen több rendőri szerv folytat eljárást hasonló bűncselekmények elkövetése miatt.
- december 15-én K. B. helybeli férfi a Marót-zugban a csatorna előtti hídhoz kihelyezett sorompóról a lakatot és a láncot leverte, majd megrongálta a sorompó rúdját, 30.000,-ft kárt okozva.
- U.A. tiszaberceli lakos december 17-én az esti órákban egy helyi italboltban italozott, majd utána személygépkocsijával közlekedett, amikor a rendőrjárőrök igazoltatták és ittasságát észlelve vérvételre előállították.
- a 2004-es év utolsó tiszaberceli bűncselekményét ugyancsak L.K. követte el, aki egy Dózsa Gy úti lakás nyitott melléképületéből 1 db kerékpárt ellopott.

Képviselőtestületünk, a település közbiztonságáról szóló a beszámolót, 2005. január 24-ei ülésén hallgatta meg. Az ülésen jelen volt Dr. Kató Simon r. őrnagy mellett, Csák József r. alezredes a nyíregyházi Rendőr-főkapitányság mb. vezetője, Vajóczki Sándor a gávavencsellői kmb. iroda vezetője, és Sánta Mihály polgárőrparancsnok is. A képviselők kifejezték köszönetüket, a szinte folyamatos rendőri jelenlétért, a gyors és szakszerű intézkedésekért. A feladat ellátást igen jónak ítélték, mely hozzájárul a település jobb megítéléséhez is.