Pályázatok

Háziorvosi rendelő korszerűsítése Tiszabercelen

2014.09.30.

Tiszabercel Község Önkormányzata mintegy 36,2 millió forintot meghaladó uniós támogatást nyert a „Egészségügyi alapellátás, egészségházak és járóbeteg-szakellátás fejlesztése” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi terv keretében. A 36,2 millió forintot meghaladó beruházás keretében megújult a település központjában elhelyezkedő orvosi rendelő épület  infrastruktúrája és a teljes eszközparkja.

A beteg ellátás helyéül szolgáló épület belső állaga erősen leromlott és elavult állapotban volt a beruházást megelőzően, illetve az egészségügyi ellátáshoz alapvetően szükséges eszközök is pótlásra és sok esetben cserére szorultak. Az önkormányzat fontosnak tartotta az orvosi rendelő épületének belső terének teljes körű felújítását. Az építmény épületgépészeti és épületvillamossági szempontból is korszerűtlennek minősült. Az épület korszerűsítését követően modern és kellemes környezetben várja az orvosi ellátásra szoruló betegeit.

A fent említett Uniós támogatással az önkormányzatnak lehetősége nyílt a település központjában található orvosi rendelő épület komplex felújítására, korszerűsítésére és akadálymentesítésére, mely pozitívan emeli a település arculatát is.

A beruházás 100%-os támogatási intenzitással valósult meg az Új Széchenyi Terv keretében, így az önkormányzatnak nem volt szüksége önerő biztosítására.

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2015

iszabercel Község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptemberi ülésén döntött arról, hogy ismét csatlakozik az ösztöndíjprogramhoz.
A pályázói belépési pont az alábbi linken érthető el:

http://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx

Az ösztöndíjra az alább található mellékletek szerint lehet pályázni, melyet a regisztráció/belépés után a kiírás feltételeinek megfelelően tudnak a pályázók kitölteni.

Pályázat családgondozói munkakör betöltésére

Ibrány Város és Térsége Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
Ibrány Város és Térsége Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat családsegítés
családgondozó munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 4474 Tiszabercel, Fő út 52.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

- Komplex családgondozás - Segítségnyújtás, a kliens problémamegoldó képességének érdekében - Szociális életvezetés és mentálhigiénés tanácsadás - Anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeni, természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezése - Családgondozás, családban jelentkező működési zavarok, illetve konfliktusok megoldásának elősegítése, - Tartós munkanélküliek, fiatal munkanélküliek,az adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, fogyatékossággal élők, illetve egyéb szociálisan rászorult személyek és családtagjaik részére tanácsadásnyújtás. - Tájékozódás az ellátási területen élő lakosság körében jelentkező szükségletek köréről - Közösségi szociális munka szervezése - Csoportfoglalkozások - Klubvezetés - Nyilvántartási rendszer, adminisztráció folyamatos vezetése

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Főiskola, általános szociális munkás, szociálpedagógus,
  • Szociális területen eltöltött gyakorlat - Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • B kategóriás jogosítvány,
  • magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség, szakmai önéletrajz, 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, 4 hónap próbaidő kitöltése

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Angol nyelvből alapfokú C típusú általános nyelvvizsga, társalgási szintű nyelvtudás,

Elvárt kompetenciák:

  • Magabiztosság, jó kommunikációképesség, empátia, jó helyismeret, helyi családok intézmények ismerete,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Szakmai önéletrajz, 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, felsőfokú végzettséget igazoló okmányok másolata

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2014. szeptember 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2014. augusztus 22.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Szoboszlai Ildikó nyújt, a 06-42/200-381 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja

  • Postai úton, a pályázatnak a Ibrány Város és Térsége Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat címére történő megküldésével (4484 Ibrány, Liliom utca 2. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 350/2014. , valamint a munkakör megnevezését: családgondozó.
  • Személyesen: Szoboszlai Ildikó, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 4484 Ibrány, Liliom utca 2.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A beérkezett és a pályázati kiírásnak megfelelő pályázatokat egy 3 tagú bizottság bírálja el, és dönt a legalkalmasabbnak ítélt személyről. A pályázókat írásban értesíti az intézmény az eljárás eredményéről.

A pályázat elbírálásának határideje: 2014. augusztus 27.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosítószámot: 350/2014., valamint a munkakör megnevezését családgondozó

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja:

A pályázati kiírás közzétevője a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI). A pályázati kiírás a munkáltató által az NKI részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

Felújított Vadászház várja vendégeit Szabolcs településen

A Gávavencsellői Nimród Vadásztársaság tulajdonában lévő, a Szabolcsi Földvár tövében található - az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával - teljes mértékben felújított és kibővített Vadászház várja vendégeit.

A 4 napraforgós minősítésű szálláshely mellett számos szolgáltatást vehetnek igénybe a településre látogatók.
Lehetőség van vadászatra, horgászatra, a település és környező települések nevezetességeinek megtekintésére:

  • Szabolcs: Földvár, Református Templom, Mudrány-kúria
  • Tisza és holtágai
  • Ősmagyar Íjászverseny (Szabolcs)
  • Tiszabercel: Bessenyei Emlékház, Szivattyú telep 1896-os műemlék
  • Paszabi Szőttes Népművészeti Ház
  • Rakamaz Nagy-Morotva vízi tanösvény
  • Tokaji borvidék

Szeretettel várjuk vendégeinket!

Nimród Vadásztársaság Gávavencsellő

Pályázati felhívás települési folyékony hulladék-szállítási közszolgáltatás ellátására

Tiszabercel Község Önkormányzata pályázatot hirdet vállalkozási formában a települési folyékony hulladék ideiglenes tárolására szolgáló létesítmény kiürítésére és a települési folyékony hulladék elhelyezés céljára történő elszállítására, az alábbiak szerint:

A közszolgáltatás időtartama: 2014. augusztus 01. napjától 2024. augusztus 30. napjáig.

A közszolgáltatás tartalma és az ellátandó terület határai:
• A szennyvízcsatorna hálózatba be nem kapcsolt ingatlanokon keletkező települési folyékony hulladék összegyűjtése, elszállítása és ártalommentes elhelyezése a megrendeléstől számított 36 órán belül, a jogszabályi előírások szerint.
• Tiszabercel község közigazgatási területe
A települési folyékony hulladék elhelyezésére szolgáló ártalmatlanító hely: Nyírségvíz Zrt. által üzemeltetett Tiszaberceli, Gávavencsellői, Nyíregyházi Szennyvíztisztító Telep.
Egyéb jellemző adatok:
a) a közszolgáltatásba bevont terület települési, földrajzi és közlekedési jellemzői:
Tiszabercel község közigazgatásilag az Észak-alföldi Régióban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az Ibrány-Nagyhalászi kistérségben helyezkedik el. Nyíregyházától mintegy 30 kilométerre, északra, Ibránytól 10 km-re keletre fekszik.
Többnyire központi belterületen helyezkednek el az ingatlanok, 100 %-ban aszfaltburkolatúak a közutak.
b) a település lakosság száma: 1886 fő
c) a közszolgáltatást várhatóan igénybe vevő gazdálkodó szervezetek száma: 5
d) a várható hulladék mennyisége, fajtája és összetétele: 30 m3 kommunális jellegű folyékony hulladék.
e) a közszolgáltatás megkezdésének tervezett időpontja és a közszolgáltatás ellátásának tervezett időtartam: 2014. augusztus 01., tíz év,
f.) Tapasztalatok, fejlesztésre vonatkozó elképzelések:
A település 18 utcájából 18 rendelkezik kiépített csatornahálózattal. Az ellátatlan területek csatornázása érdekében pályázat benyújtása megtörtént, döntés még nincs.
A szennyvízcsatorna hálózattal ellátott utcák lakosai közül egyre csökken a közszolgáltatást igénybevevő lakosok száma.

A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a szolgáltatás ellátására vonatkozó jogosultságot és a szakmai követelmények meglétét,
- nyilatkozatot a szolgáltatás ellátásával kapcsolatosan meghatározott szolgáltatási kötelezettségek vállalásáról,
- a szolgáltatás díjtételére és esetleges évenkénti változtatására vonatkozó javaslatot,
- a szolgáltatási díj beszedésének tervezett módját,
- a pályázó szakmai és pénzügyi alkalmasságára vonatkozó összes igazolást,
- a pályázó nyilatkozatát arról, hogy
- érvényes környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkezik,
- nem áll végelszámolás alatt, ellene csőd-, illetve felszámolási eljárás nincs folyamatban,
- 60 napon túli esedékes, és lejárt köztartozása nincs,
- települési folyékony hulladékszállítással összefüggésben a megelőző két évben jogerős bírósági határozatban megállapított jogszabálysértést nem követett el,
- nyertessége esetén a közszolgáltatáson kívüli tevékenységei nem veszélyeztetik a közszolgáltatási szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését
- a közszolgáltatás ellátásához szükséges járművekkel, gépekkel, berendezésekkel és eszközökkel, valamint olyan hatóságilag engedélyezett telephellyel rendelkezik, amely alkalmas a közszolgáltatás végzéséhez szükséges járművek, gépek, berendezések és eszközök tárolására, tisztítására, fertőtlenítésére és karbantartására,
- olyan felszerelésekkel és eszközökkel rendelkezik, mely a közszolgáltatás keretében ellátni szándékozott tevékenység gyakorlása során esetlegesen keletkező környezeti károk azonnali beavatkozást igénylő elhárításához szükségesek,
- a közszolgáltatás ellátásához szükséges létszámú szakemberrel.
- a lakossági ügyfélfogadások rendszeréről, és módjáról szóló tájékoztatót.
A pályázó a szerződés teljesítésére vonatkozó pénzügyi-gazdasági és műszaki alkalmasságát az alábbi dokumentumok benyújtásával tartozik igazolni:
- Pénzügyi, gazdasági alkalmasság igazolása a pályázó nyilatkozatával,
- Hiteles cégkivonat,
- Műszaki alkalmasság igazolása:
o Referencia-igazolást az eddigi települési folyékony hulladékszállítás nyújtásáról
o A teljesítésbe bevonni kívánt szakembereknek és vezetőknek bemutatása a személyek megnevezésével, (foglalkoztatási jogviszonyuk, végzettség igazolása,)
o A teljesítésbe bevonni kívánt szállító  jármű rendelkezésre állásának igazolása
o Amennyiben van, akkor a cég minőségbiztosítási rendszerének bemutatása, bármely nemzeti rendszerben akkreditált minőségbiztosítási rendszer működését tanúsító okirat másolatának benyújtásával.

A pályázónak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy az általa elvégzett munkákról az érvényben lévő jogszabályi előírásoknak megfelelően nyilvántartást vezet.
A pályázó nyilatkozzon, hogy az általános tudnivalókat, feltételeket tudomásul vette, azok teljesítését vállalja.
A pályázatokat 2 példányban 2014. július 16. napjáig lehet benyújtani Tiszabercel község polgármesterének címezve (4474 Tiszabercel, Fő utca 40.)
A borítékon fel kell tüntetni a pályázó nevét és címét, valamint „PÁLYÁZAT A FOLYÉKONY HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS VÁLLALKOZÁSI FORMÁBAN TÖRTÉNŐ ELLÁTÁSÁRA”.
A pályázat részvételi díja: ingyenes.
Részletes felvilágosítás Dr. Szilágyi Norbert jegyzőtől kérhető személyesen, vagy telefonon a 42/204-606-os  telefonszámon.
Az ajánlat készítésével és benyújtásával, valamint a pályázati eljárásban való részvétellel kapcsolatos minden költséget és kiadást a pályázónak kell viselnie. Az önkormányzat semmilyen módon nem kötelezhető a felmerült költségek részben vagy egészben történő megtérítésére.
Döntés a pályázatok beadási határidejét követő rendes képviselő-testületi ülésen várható. A pályázat eredményéről valamennyi pályázó értesítést kap.
A pályázók tudomásul veszik, hogy a benyújtott pályázati dokumentációk, árajánlatok és az abban vállalt kötelezettségek a jövőbeni közszolgáltatási szerződés elválaszthatatlan részét képezik, továbbá, hogy a képviselő-testület nem köteles bármilyen ajánlatot elfogadni, és megilleti az a jog, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.

Tiszabercel Község Önkormányzata

Óvodavezetői Pályázat

Tiszabercel Község Önkormányzatának Óvodája
óvodavezető (magasabb vezető)

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 éves időtartamig szól.
2013. október 1. napjától 2018. augusztus 15. napjáig.

A munkavégzés helye: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 4474 Tiszabercel, Fő utca 30.

A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Az intézmény tevékenységi körébe tartozó feladatok vezetői irányítása, különös tekintettel a nemzeti köznevelésről szóló 2011.évi CXC.tv-ben, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.(VIII.31.)EMMI rendeletben, az államháztartásról szóló 2011.évi CXCV. törvényben és az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31.)Korm. rendeletben foglaltakra

Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról” szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek: A Köot 18.§ (1) szerinti minimum

- Főiskola, Köznevelési tv.67.§.(1)bek. a.pontjában meghatározott szakirányú felsőfokú iskolai végzettség és szakképzettség
- Pedagógus szakvizsga keretében végzett intézményvezető szakképzettség.,
- vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
- legalább 5 év pedagógus munkakörben eltöltött szakmai gyakorlat a jogszabályi előírásnak megfelelően
- magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- fényképpel ellátott szakmai önéletrajz;
- az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai program és a helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelések; 
- iskolai végzettséget, szakvizsgát tanúsító okiratok másolatai; 
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, mely kiterjed a foglalkozástól eltiltás tényére is;
- korábbi munkaviszonyokról, szakmai gyakorlatról szóló igazolások;
- nyilatkozat a pályázat nyílt vagy zárt ülésen történő tárgyalásáról;
- nyilatkozat, hogy hozzájárul a korm.r szerinti véleményezők a pályázata tartalmát megismerhetik;
- nyilatkozat, hogy személyes adatok kezeléséhez hozzájárul;

A pályázatot 3 (egy eredeti és kettő másolati) példányban kell benyújtani.

A beosztás betölthetőségének időpontja: a beosztás legkorábban 2013. október 1. napjától tölthető be

A pályázat benyújtásának határideje: 2013. augusztus 21.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Szántó Zsolt polgármester nyújt (42/204-606)-os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton, vagy személyesen a pályázatnak Tiszabercel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete címére történő megküldésével (4474. Tiszabercel, Fő u. 40.. ) Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 3150/2013, valamint a munkakör megnevezését: óvodavezető.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatoktól szakmai bizottság  és a véleményezők javaslatának kikérése után  Tiszabercel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt. A képviselő-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelenné nyilvánítsa.

A pályázat elbírálásának határideje: 2013. szeptember 30.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
www.tiszabercel.hu
• Tiszaberceli Közös Önkormányzati Hivatal hirdetőtáblája
www.kozigallas.gov.hu
• Oktatási és Kulturális Közlöny

Falufejlesztésre benyújtott pályázatok a TISZATÉR HACS területén

2013.01.24

A III. tengely keretében megjelent Falumegújítás-és fejlesztés jogcímre 2012. november 30-ig volt lehetőségük az ügyfeleknek támogatási kérelem benyújtására.

Munkaszervezetünkhöz 10 db kérelem érkezett 102 210 146 Ft összegű támogatási igénnyel.

A pályázatok kedvező elbírálása esetén térségünkben játszóterek és piac kialakítására, ravatalozók, parókia valamint nyugdíjas klub felújítására, továbbá községi közpark fejlesztésére kerülhet sor.

Munkatársaink a pályázatok iktatását, szkennelését, továbbá rögzítését elvégezték, a kérelmek alapjogosultsági vizsgálata lezárásra került. Jelenleg a pályázatok adminisztratív ellenőrzése zajlik, szükség esetén hiánypótlási felszólítások kerülnek kiküldésre. Döntés várhatóan májusban születik.

Nácsa Balázs
Tiszatér Leader Egyesület
Munkaszervezet-vezető

Mikrovállalkozás- fejlesztése, és Turisztikai pályázatok a TISZATÉR HACS területén

2012. október 15.

A Mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére megjelent pályázati kiírásra 2012. június 1 – június 30. között volt lehetőség támogatási kérelmek benyújtására a Helyi Akciócsoportok munkaszervezeti irodájába.

Munkaszervezetünkhöz 5 db kérelem érkezett, melyből sajnálatos módon egy elutasításra került, a további négy kérelmezőnek a befogadó levelek megküldésre kerültek, a pályázatok Irányító Hatóság általi jóváhagyásra várnak.

A Turisztika tevékenységek ösztönzése jogcímre 2012. július 1 – július 31. között lehetett pályázatokat benyújtani, szintén a munkaszervezeti irodákba.

A Tiszatér Leader Egyesülethez 4 kérelem érkezett, melyeknél az alapjogosultsági vizsgálatokat elvégeztük, ahol szükséges volt hiánypótlás került megküldésre, melyek mára visszaérkeztek és lezárásra kerültek.

A pályázatok szakmai értékelése, pontozása jelenleg folyamatban van.
Az Irányító Hatóság általi jóváhagyásokat követően egyesületünk elnöksége rangsort állít, ponthatárt állapít meg, majd dönt a kérelmek támogathatóságáról.

Nácsa Balázs
Munkaszervezet-vezető