A Tiszaberceli Római Katolikus Egyház életében a tavalyi év derekán, döntő változás következett be, amely pozitív irányú lökést adott, a már régóta lelkiekben és tettekben szunnyadozó egyházközség életének. Ez a döntő változás nem volt más, mint az egyháztanács megújulása. Megújult az egyház vezetése, a hívek egy fiatalos, rugalmas egyháztanács létrejötte mellett döntöttek, no nem azért, mert elődeik nem álltak a helyzet magaslatán, egyszerűen csak, átadták helyüket a fiatalabb generációnak.
Az egyháztanács megújulásával egy újabb korszaka vette kezdetét egyházközségünk történetének. A modern gondolkodású egyházatyák nagy hévvel láttak hozzá az egyház ügyes bajos ügyeinek intézéséhez, a tulajdonjogok rendezéséhez, az épületek renoválásához. Az épület felújítási tervek között elsőként a falu központjában álló plébániaház szerepelt. A munkálatok, és abban résztvevők méltatása előtt ejtsünk néhány szót az épület történetéről. Az épületet a berceli földbirtokos família, az Olasz-család építtette, az 1750-es évek tájékán. A szakirodalom kastélyként illetve Olasz-kúriaként is nevezi.
1788-ban Olasz Lajos földesúr már magánkápolnát működtetett az épület északi szobájában, sőt saját udvari káplánt is tartott. A kúria udvarán haranglábat állíttatott egy harminc fontos harangocskával. Először oratorium privatum, majd 1796-ban Eszterházy Károly egri püspök oratorium publicummá avatta fel az épületet, vagyis megkapta a nyilvános kápolna jogát. Az udvar felőli előcsarnok bejárata felett egy már megkopott címer díszeleg, alatta pedig egy évszám: 1795 olvasható. Mint már említettem -egyes források szerint- az épület ettől jóval korábban épült, ez az előcsarnok a későbbiek folyamán, toldásként került az épülethez. A kúriát Szőgyényi Jenő lelkész buzgó fáradozásainak köszönhetően 1886-ban az egyház 8600 forintért megvásárolta az Olasz-család leszármazottjától, a Körmendy családtól. Az épületet az egyházközség átalakította, a kastély északi frontján a szobákból egy elég tágas kápolnát építettek boltozattal és kórussal, a kastély többi része plébánia épület lett.
A hívek a múlt század során több alkalommal is felújították az épületet, a húszas és a hatvanas években egyaránt. A kúria jelenleg üresen áll, mindössze az egyházi levéltár még meglévő dokumentumai foglalnak helyet benne, amelynek feldolgozása és digitalizálása nemrégiben kezdődött el. Ezután a kis történeti kitérő után térjünk vissza a renováláshoz. A megfelelő engedélyek megszerzése után a hívek, Sári András fiatal lelkész és Orosz Balázs gondnok vezetésével hozzáláttak a munkához, támogatók jócskán akadtak. Összefogott a falu, összefogtak a hívek, sőt nem kevés református és más vallású lakos is támogatta e nemes feladatot. Zólyomi János pénztáros szorgos munkája nyomán megindult a pénzadományok gyűjtése. Az emberek szívesen adakoztak, a gyűjtők pedig bármilyen kicsi adományt szívesen fogadtak. Az önkormányzat vezetése 100.000 forintot ajánlott fel segítség gyanánt, külön köszönetünket fejezzük ki érte.
Bizonyára nem lehetett kérdéses számukra, hogy hajlandók-e támogatni eme \"szent\" ügyet, hiszen a felújítással az épület a falu egyik színfoltjává vált, nem beszélve arról, hogy e többszáz éves műemlék-jellegű épület közös kincsünk, amelyet leromlott állapotban nem adhatunk át az utódok számára. A háborúban felrobbantott templom újjáépítése óta nem volt ilyen összefogás a katolikus hívek között. Aki tudott, segített. Némelyek a föld hordásban a Tisza-partról, némelyek a régi vakolat leverésében, egyesek pedig a vakolásban majd pedig az azt követő takarításban segédkeztek. A vakolás ugyan pénzbe került, de Gliba László helybéli kőművestől azért kaptunk némi kedvezményt. A külső vakolással egyszerre készültek el az épület színfoltját jelentő új ablakok is, melyeket Juhász Ferenc helyi asztalosmester készített és állított be. Az épület belső felújítása még várat magára.
Az állagmegóvás érdekében mihamarabb időszerű volna a belső felújítást és festést is elvégezni, kétségtelen ez nem csak összefogás, hanem anyagi kérdés is. Talán a pályázati lehetőségek majd megtermik a gyümölcsöt. Kérdéses még az épület jövője a hasznosítás szempontjából. Bizonyára ez ügyben is bölcs döntést hoz majd az egyház vezetősége.Jó lenne, ha e példaértékű összefogás továbbra is megmaradna a hívek és az egyháztanácstagok között, hiszen rá kell jönnünk arra, hogy tenni csak közösen tudunk, eredményeket csak az összefogás adhat, és meg kell érezni az összetartás és a közösen végzett munka örömét, hogy jól érezzük magunkat a nagy Európának eme kis szögletében.