Gondolatok a hagyományőrzéshez

Manapság igen sokat lehet hallani és olvasni a különböző községi médiában arról, hogy milyen fontos a múlt ápolása, és hogy tegyünk lépéseket a település kulturális kincseinek összegyűjtésére és rendszerezésére. A tavalyi év elején Görömbeiné dr.

Falugyűlés

Február 21-én a Képviselőtestület ülését követően került sor a közmeghallgatásra, vagy ahogyan mindannyian ismerjük a Falugyűlésre. Megtisztelte jelenlétével az eseményt Dr. karakó László országgyűlési képviselőnk is. A közmeghallgatás első részében Hajnal András polgármester tartott tájékoztatót, melynek részleteit olvashatják az alábbiakban. ', 'Többek között elmondta, hogy egy évvel ezelőtt már sejteni lehetett, hogy 2004 nem a nagy beruházások éve lesz.

Tiszaberceli közbiztonság

BŰNÜGYI KRÓNIKA 2004 Az Ibrányi Rendőrőrsön, Dr. Kató Simon r. őrnagy őrsparancsnoktól kapott tájékoztatás szerint községünkben 2004-ben 40 bűncselekmény elkövetése vált ismertté, 9-el több mint az azt megelőző évben. 5 személy elleni bűncselekmény, 10 közlekedési bűncselekmény, 4 köznyugalom elleni bűncselekmény, valamint 21 vagyon elleni bűncselekmény miatt indítottak nyomozást, folytattak büntetőeljárást. Ebből 29 esetben ismeretlen tettes ellen indult a nyomozás.

A Képviselőtestület házatájáról

Önkormányzati testületünk szeptember 27-én tartotta rendes ülését. Összesen 18 napirendi pontot tárgyalt ez alatt. Elsőként a Képviselőtestület határozatainak végrehajtásáról és a polgármester két ülés között végzett munkájáról hangzott el beszámoló Hajnal András polgármester előadásában.', 'A napirend során külön kitért a komp üzemeltetésére, mert az új EU-s jogszabályok szerint a komp kötélvezetését át kell alakítani, s vagy 15 méter magasan, vagy pedig a Tisza medrében kell vezetni a kötelet.

Egy megkésett gratuláció

Legutóbb május 3-án jártam a berceli iskolában két volt 8. osztály tanulóinak 20. éves találkozóján. Akkor még nem tudtam, hogy az iskola két tanulója Országos Fizikaversenyen Győrben szép eredményt ért el.', 'Hogy valóban szép sikert értek el, az is igazol, hogy az Országos Magyar Fizikai Szemlében is méltatták őket. Egy volt osztálytársam olvasta ezt az előkelő sikert, s ő gratulált „nekem”, mert tudta, hogy „őshonos” berceli voltam és lélekben maradok is.

Idősek Világnapján

Valamennyien tudjuk, hogy október 1-je az Idősek Világnapja. 1994. október 1-én köszöntötte először Idősek Világnapja alkalmából a tiszaberceli nyugdíjasokat Hajnal András polgármester, az Önkormányzati Képviselőtestület szerény ajándékával és az általános iskolások műsorával. Az akkor még magukat a nyugdíjkorhatártól oly távolinak érzők ma már ott ültek a nyugdíjasok soraiban.', 'Az idén már nem először a Nyugdíjas Egyesület tagjai is felléptek.

14 év távlatából, egy újabb félidőben

Beszélgetés Hajnal András polgármesterrel annak apropóján, hogy október 20-án feléhez ér a 2002-2006-os önkormányzati választási ciklus. Különös apropója beszélgetésünknek, hogy október 30-án pontosan 14 évvel ezelőtt lépett hivatalába az első szabadon választott önkormányzati képviselőtestület. Papp János főszerkesztő interjúja.

Taroltak horgászaink

Régen várt sikert hozott a berceli horgászoknak az Idei Textiles Horgászverseny a Marót-zúgban. Az augusztus 16-án megrendezett viadalon szinte minden kategóriában elsők lettünk. A szervezők kitettek magukért, hiszen az eredményhirdetést követően valamennyi résztvevőt babgulyással vendégeltek meg.

Kaszáló verseny Ibrányban

A Rétközi Kulturális és Turisztikai Napok eseménysorozat következő állomása az Ibrányi Kistérségi Napok voltak augusztus 19 – 22. között.

A Képviselőtestület házatájáról

Önkormányzati Képviselőtestületünk augusztus 16-án tartotta ülését 14 órától a Polgármesteri Hivatalban, majd azt követően 17 órától a Bessenyei Emlékházban került sor a testület ünnepi ülésén a kitüntető díjak átadására. Összesen 21 napirendet tárgyaltak meg a képviselők.