Stefánkó Mihályné

Stefánkó Mihályné

Spisák Mária néven Tiszabercelen látta meg a napvilágot. Szülei földművesek voltak. Az általános iskolai padjait szülőfalujában koptatta, majd a Kölcsey Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Mivel mindig szeretett a gyerekekkel foglalkozni, nem volt kétséges, hogy a tanári pálya mellett fog dönteni.

1964-ben a nyíregyházi Tanítóképző Főiskolára felvételizett. Először a levelező orosz, majd történelem szakot végezte el. Jelenleg 37 éve van a pályán. Az eltelt időszak alatt elmondása szerint rengeteget változott a tanári pálya. A pedagógusok amolyan mindenes szerepet töltöttek be a község életében. Mint fiatal pedagógus kivette a részét a a társadalmi munkából a KISZ-ben és a Nőszövetségben. Akkoriban jobban össze lehetett fogni a falu lakosságát, az emberek jobban érdeklődtek egymás gondja-baja iránt. Ma már mindenki csak a saját dolgával van többnyire elfoglalva 1989-ben lehetősége nyílt egy átképzésre a nyelv területén, s az orosz mellé megszerezte a német nyelvtanár képesítést is.

- Mi volt a legjobb és a legszomorúbb élmény az elmúlt évek során?

- 12 éve nagy tragédia érte a családunkat, váratlanul meghalt a férjem. Köszönhetően a gyerekeimnek, a kollégáknak, az iskolának sikerült talpra állnom. Valószínűleg az is nagy törés lesz az életemben, ha nyugdíjba kell majd vonulnom. Reggel fél nyolckor én már minden hétköznap indultam és indulok az iskolába. Ez a rendszeresség nagyon fog hiányozni az életemből.

A legnagyobb sikeremnek pedig azt tudom elkönyvelni, hogy 47 évesen újra tudtam kezdeni a tanári pályát és sikerült a német nyelvet, elsajátítani, hogy taníthassam. Úgy gondolom ez eléggé nagy teljesítmény figyelembe véve, hogy egyedül neveltem a két lányomat. Erre nagyon büszke vagyok, hogy sikerült.

- Mi csinálna másképp, ha újra kezdhetné az életét?

- A nyelvtanulást biztosan másképp csinálnám. Középiskolában volt egy kiváló nyelvtanárom, aki szerette volna, ha egyetemen folytatom a tanulmányaimat, s középiskolában tanítottam volna német nyelvet. Én azonban szerettem volna minél hamarabb pénzt keresni, ezért nem jelentkeztem egyetemre. Ezt az óta már nagyon sokszor megbántam. Ha most lennék fiatal, egész biztosan másképp döntenék, és a tanulást választanám.

- Végezetül mi lenne az a gondolat az az ars poetica, ami az egész életét jellemzi, ami üzenetként állhat a mai fiatalok előtt?

- Mindenekelőtt sohasem szabad elfelejteni, honnan jöttünk, honnan származunk. Mindig szeretettel kell gondolnunk szüleinkre, szülőfalunkra, hiszen akár tetszik, akár nem életünk részét képezik. Nem szabad megfeledkezni az iskolákról és a tanárainkról sem. Az én életemet végigkísérte az a rengeteg bölcsesség amit akár az alsó, akár a felsőbb szintű iskolákban tanultam, tapasztaltam. Erre azonban csak felnőtt korában ébred rá az ember.

- Köszönöm a beszélgetést, és kívánom hogy még sokáig oktassa bölcsességre a fiatalságot!