Van egy személy, akinek az élete teljes egészében összefügg a sporttal. Bár nem községünk szülötte, és amikor arról kérdezem, hogy az itt töltött 32 év után bercelinek tartja-e magát válasza nem egyértelmű igen, mégis Tiszabercel sportjáért annyit tett, hogy úgy gondolom, érdemes megállni emellett az ember mellett. Különlegesen aktualitását adja ennek, hogy felnőtt labdarúgó csapat teljesítménye az ő irányításával egy olyan eredmény küszöbén áll, amelyről eddig csak egyszer beszélhetett a település, érdekes módon akkor is az ő irányításával. Ki ne ismerné Bíró Sándort, az általános iskola testnevelő tanárát, akinek keze alatt nemzedékek nőttek fel úgy, hogy sokan közülük ennek a kis rétközi településnek hírnevet szereztek. És ahogyan az előző sorokból kitűnt, magát ma is inkább paszabinak, mint bercelinek valló tanár úr úgy beszél az itt eltöltött időkről, hogy élete itt nem csak a sporttal, hanem a tiszaberceli sporttal nőtt össze.
1942-ben született Paszabon. Itt végezte általános iskolai tanulmányait is és ezt követően a Vasvári P. Gimnáziumban, majd a Tanárképző Főiskolán folytatott tanulmányokat. Az itt megszerzett testnevelés-földrajz szakos diplomával 1971-ben helyezkedett el Tiszabercelen, és azóta is itt tanít. 1966-ban nősült meg, de a községhez nem ettől az időponttól kapcsolódik, mivel 1965-ben mutatkozott be először a tiszaberceli futballcsapatban. Házasságából egy fiú gyermeke született, aki szintén pedagógus, jelenleg a Tanárképző Főiskolán dolgozik. A tanár úr nevéhez nemcsak futballsikerek fűződnek, hanem atlétikai és kézilabda is, és tudom, sokaknak felejthetetlen Tiszatúrák. Életének jelentősebb állomásain el-elidőzve beszélgettem vele.
Küszöbön áll egy nagy siker a labdarúgó csapattal. Persze nem csak ez a siker kapcsolódik az Ön nevéhez. Mikor kezdte edzői pályafutását?
- Játékos edzőként mutatkoztam be először Tiszabercelen, ahol 34 éves koromig futballoztam. A 19 év aktív pályafutásom során Paszabról Tiszabercelre, onnan a Nyíregyházi Munkáshoz, majd később a Kazincbarcikai NB/III-as futballcsapathoz vezetett labdarúgói pályafutásom. Megyei ifjúsági válogatott kapus voltam, de egy 1962-es könyöksérülést követően már mezőnyjátékosként folytattam.
- Mondjon néhány szót edzői pályafutásáról!
- A Testnevelésési Főiskolán szereztem középfokú labdarúgói és atlétikai edzői képesítést. Magasabb osztályban Gávavencsellő csapatát irányítottam. Tiszabercelen hosszú éveket töltöttem a kispadon, melynek köszönhetően egy ízben a Megyei II. osztályú bajnokságban szerepelhettünk. Emlékezetesebb edzői eredményem az atlétikával fűződik össze, amikor Országos Úttörő Olimpián Szegeden 2. helyezett lett tanítványom.
- Az általános iskolával is remek eredménylistát tudhattunk az Ön munkája mögött.
- Igen, többször eljutottunk a megyei döntőkbe atlétikából és a leány kézlabdával is szép eredményeket értünk el. Sajnos mivel kis iskola vagyunk, ezért a csapat sportokban nem büszkélkedhetünk nagy eredményekkel, ugyanakkor mindig volt egy-egy olyan tanítvány, aki képes volt eredményeivel fölhívni magára a figyelmet.
- Minek köszönhetők mégis a labdarúgásban született kimagasló eredményei?
- Alapvetően ezt az határozta meg, hogy Tiszabercelen a labdarúgásnak van és volt igazi hagyománya. Ennek köszönhető, hogy több olyan élsportoló is kikerült kezeim alól, akik mai napig hírnevet szereznek a településnek.
- Tudom hogy kellemetlen amikor nevekről esik szó, mégis ha egy kettőt megemlítene a tanár úr, akikre igazán büszke.
- Valóban nehéz helyzetben vagyok, de ha mindenáron ragaszkodunk ehhez, akkor említhetném az akkoriban a Megyei II. osztályba felkerült labdarúgó csapatot, vagy Kozma Istvánt, aki a Nyíregyházi Vasutasban éveken át szerepelt. Czene Csabát aki ma is az NB-III-as Kisvárda kapusa. , vagy hogy a szomszéd községben futballozó megyei I. osztályú játékosokat. Sánta Tibor, Németh Zoltán, vagy a mára már hazaigazolt Görömbei Vilmost említeném.
Úgy érzem valamennyiük életében nyomot hagytak azok az évek, amelyeket az én edzősködésem alatt töltöttek el.
- Visszatérve az iskolához, hogyan érzi a Rétközi Iskola Szövetségen belül mennyire értékelik a sportot, és ebben milyen helyet és szerepet foglal el általános iskolánk?
- Úgy vélem megfelelő megbecsülést kap a Rétközi Iskola Szövetségben a sport. Ami az eredményeinket illeti, úgy vélem, pusztán a tények alapján is elmondhatjuk, hogy eredményesen dolgoztunk mindeddig. Köszönhető ez annak a nagyszerű létesítménynek, amely itt az iskolában is annak részeként rendelkezésünkre áll, valamint annak, az iskolai és önkormányzati vezetésnek, amely lehetőségeihez mérten maximálisan támogat bennünket a lehető-legjobb teljesítmény nyújtásához.
- Ha röviden összefoglalhatná eddigi életét, mit mondana el róla?
- A sport és az életem elválaszthatatlanul összefonódott egymással, a hobbimmá és a munkámmá is vált, szerencsésnek tartom magam, hogy mindez így alakult. A gyereknevelést, egy kicsit a palántaneveléshez hasonlítanám, hiszen az iskolát átlépő gyerekek neveléséhez hozzáteszünk valamit, és lassan ha felnőtt lesz, kiderül, hogy hová és milyenné is fejlődik a kis palánta.
- Utolsó kérdésként visszakanyarodnék a labdarúgáshoz. Az évek nem tették-e unalmassá azt, hogy meccsről-meccsre készülni kell és helyt kell állni.
- Valóban az évek elteltek, de számomra minden mérkőzés hoz valami újat, minden mérkőzés új tapasztalatokkal szolgál, amely segít rájönnöm arra, hogy mi az amit másként kell csinálni. ezek a tapasztaltok mindig új erőt adnak számomra.