Falunk olyan jelentős történelmi alakokat adott e hazának, akik méltán nyerték el az utókor megbecsülését és elismerését. Ilyen volt a Falujáró püspök néven ismert Farkas István is, akivel a ma élő idősek közül sokan személyesen is találkozhattak a hősök emlékművének felavatásán (1938.május 15-én)
Nem árt megismernünk életét, munkásságát, hiszen bármelyikünk példaképe lehetne. Farkas István 1879 augusztus 3-án született Tiszabercelen, módos paraszt családban. Középiskoláit és teológiai tanulmányait Sárospatakon végezte. A lelkészképesítés megszerzése után Kun Bertalan püspök mellett 1903-tól Miskolcon segédlelkészkedett, később püspöki titkár lett. 1905-től Ládházán, 1912-től Miskolcon lelkipásztor, 1923. március 7-ig az Alsóborsodi Egyházmegye esperese. Dr. Révész Kálmán püspök nevezte ki, akinek halála után a Tiszáninneni Egyházkerület 193. január 21-én püspökévé választotta és április 14-én beiktatta. E tisztségét 1941 november 9-én bekövetkezett haláláig példásan és közmegelégedéssel látta el. A falusi gyerekben élt szeretett tanítója minden átadott tudásvágya. Magával vitte a Bessenyei birtokon tradicionálisan ápolt Miskolc nagyvárosiasodó, hanem esperessége alatt a vidék területi és helyi problémáit is megismerte. Lelkipásztorként egyháza előretörését szervezte. Farkas István a krisztusi élet példájával, a református öntudat és helytörténete ápolásával formálta egyházközségét. Püspöki körutjain 1938-ig kerülete 17 ezer családjából 5 ezret látogatott meg ekkor nevezték falujáró püspöknek. Legfőbb erényének kortársai azt tartották, hogy az egyes családokkal is kapcsolatot tartott. Valósággal beleélte magát azok életébe, s nem mehetett el mellette az utcán senki, akit meg ne szólított, ügyes- bajos dolgai felől ki ne kérdezett volna. Látogatásainak hitbeli bibliai alapja:
...Látogassuk meg a mi atyánk fiait minden helyen, hogy lássuk, mint vannak...
(Ap.cselekedetei/15:36.)
Első püspöki útja Sárospatakra vezetett. Első üzenete a közeli Tiszabercelnek, a szülőfalunak szólt. Évente egyszer hazalátogatott apja sírjához, és nem mulasztotta el pár lépéssel odébb fekvő tanítója sírhantját is megtekinteni. Szülőfaluja 1938-ban díszpolgári oklevelet adományozott számára, ezen oklevélen a temploma, az iskolája, apja sírja és nádfedeles szülőháza volt, igen ízlésesen ábrázolva. Olyan helyeken járt, ahol 200 év óta nem láttak püspököt. Nemcsak az volt benne a különös, hogy járta a falvakat és méltóságának kijáró külsőségek között fogadták, hjviataásához tartozott a jó szónoklat is. Ezt bizonyítja prédikációs gyűjteménye is, amelyből álljon itt egy rövid idézet:
...tudnunk, hinnünk kell azt, hogy : ide a Duna-Tisza tájára mi nemcsak jöttünk, - hanem ide minket az Isten maga küldött és vezérelt... Áldassék érte az Isten! Ne kérj senkitől semmit én magyar népem, csak az Istentől! Ne semmit én magyar népem, csak az Istentől! Ne keress bűnbakot senkiben! Hajtsd oda bűnbánat könnyeitől öntözött orcádat: az Isten kezére! Békélj meg Isteneddel testvéreiddel s önmagaddal! Találj még egyszer önmagadra! Akard élni valahára a magad életét, s a többit bízzad azt Úristenre.