1978. június 16-án született Kemecsén. Általános iskolai tanulmányai után előbb a péceli mezőgazdasági szakközépiskolában, majd két év múlva a nyíregyházi mezőgazdasági szakközépiskolában tanult általános mezőgazdász szakon. Érettségit követően a GATE Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai Karán szerzett diplomát állattenyésztő mezőgazdasági mérnök szakon.
Tanulmányai mellett életének szerves részét képezte a lótenyésztés, a lovassportok. Nemzetközi szintű elismerései között említendő az a negyedéves németországi tanulmányút, melynek keretében a ottani lovas élet tapasztalatait sajátíthatta el. Több megyei és országos eredmény birtokosa, jelenleg sporttevékenysége magángazdasági tevékenységei miatt csak a versenybírói teendőkre terjed ki.
- Ilyen fiatalon elég mozgalmas életpálya áll mögötted! Nem fárasztó?
- Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a hobbimból élek. Nagyon szeretek lovakkal és egyáltalán állatokkal foglalkozni, illetve a hozzájuk kapcsolódó mezőgazdasági munkákkal. Úgy vélem kellő szakértelemmel, felnőve a mai kor követelményeihez, megfelelő megélhetést biztosíthat számomra. Bár néha valóban fárasztó, de hát minden munka az. Ezt legalább szeretem.
- Mi adta az elhatározást, hogy belevágj a családi gazdaság ilyen mértékű átformálásához?
- Németországi tanulmányutam során, illetve egyre inkább hazánkban is tapasztaltam, hogy a családi gazdaságok csak úgy életképesek, ha nem aprózódnak el. Ezért gondoltam, ha már csinálom, akkor nagyban! Folyamatosan pályázgatok, figyelem a mezőgazdasági tendereket. Nagyon sok segítséget köszönhetek azonban a családomnak és a menyasszonyomnak, Andinak is!
- Jelenleg mekkora a gazdaság?
- 80 ha-on gazdálkodunk vegyes művelési ágban. A munkafázisok szinte kivétel nélkül gépesítve vannak, sőt jut még kapacitás bérmunkára is. Korántsem vagyok még elégedett, a gazdaság fejlesztése folyamatos.
- A lovassporttal, lovakkal kapcsolatos további terveid?
- Jelenleg minden időmet leköti a gazdálkodás és az ezzel kapcsolatos adminisztráció. Az aktív versenyzés egy kis időre most szünetel. A bírói felkéréseknek viszont továbbra is eleget teszek. A megyében egyedülállóan rendelkezek versenybírói, fogathajtó bírói, valamint lovastusa pályaépítői engedélyekkel.
- Mit szólt a környezeted az önkormányzati választáson elért eredményedhez?
- A szűkebb környezetem bíztatására jelöltettem magam, jómagam sose gondoltam volna rá. Bízom benne sikerül egy kicsit fiatalosabb lendületet vinnem a képviselőtestület egyébként is dicséretes, példaértékű munkájába. Ezúton is szeretném megköszönni községünk lakóinak, hogy bizalmat szavaztak nekem és számos szavazattal hozzájárultak mandátumomhoz.
- Ezek után már én is csak sok sikert kívánhatok, és köszönöm hogy a Berceli Napló rendelkezésére álltál!
- Én köszönöm a lehetőséget!