László Antal. Ki ne tudná községünkben, hogy ki ez az ember. Annak ellenére, hogy nem falunk szülötte, azt hiszem mindenki ismeri. Egy szatmári községben Mérken született. Itt járt általános iskolába is, majd nagybátyja unszolására Békéscsabán folytatta tanulmányait. Ezután a nyíregyházi tanárképző főiskolára jelentkezett matematika-technika szakra.
A főiskola elvégzése után 1973-ben feleségével akivel a főiskolán ismerkedett meg a paszabi illetve a berceli általános iskolában kezdtek el tanítani. 1975-től már mindketten Tiszabercelen tanítottak. Most így 25 év távlatában visszatekintve csodálatosnak találja a tanári hivatást. Vallja, hogy mindaddig, amíg a tudás fényének halvány lángját fel tudja lobbantani a gyermeki fejekben, van értelme a fáradozásnak. Úgy érzi a mostani változó, rohanó, munkanélküliséggel teli világunkban még több szükség van a bátorító, bíztató szavakra.
A gyermekek nagyvilágba történő kilépésében nekik kell a legtöbb segítséget adni, a legjobb példát mutatni. Ez sokszor nagyon nehéz. Véleménye szerint azonban minden fáradtságot megér, ha úgy látja, hogy tanítványai megállják bárhol a helyüket. Pályafutása során tevékenykedett csapatvezetőként, 10 évig igazgató-helyettesként látta el feladatait. Jelenleg a Bessenyei György Általános Iskola és Óvoda igazgatója. Úgy érzi, hogy bár helyettesként gyakorlatot szerezhetett, az iskola vezetésében, most mégis nehezebb, másabb teher nehezedik a vállán.
Míg eddig a gyerekek problémáival közvetlenül találkozhatott, addig most a kevesebb óraszámai miatt ezt csak a nevelőkön, osztályfőnökökön keresztül teheti meg. Reménykedve beszél az új NAT-ról (Nemzeti Alaptanterv). Úgy gondolja, hogy már mindenki idegenkedik az új dolgoktól, mégis érdemes átállni erre, mert magasabb általános műveltséget sajátíthatnak el segítségével a tanulók. Annak kiküszöbölésére, hogy mint vidéki tanulók ne érezzenek hátrányt a városi tanulókkal szemben, a mi diákjaiknak folyamatosan színházi látogatást, úszótanfolyamot, különböző nyelvi képzést, informatikai továbbképzést szervez. Bízik benne, hogy a tiszaberceli általános iskolából kikerült diákokról bármelyik középiskolában most és a jövőben is elmondatják majd: Ez egy jól felkészített tanuló!