Rétközi Kulturális és Turisztikai Napok Tiszabercelen

2009. augusztus elseje és nyolcadika között rendezik meg Tiszabercel civil szervezetei, valamint a község önkormányzata közös szervezésében a 10. Rétközi Kulturális és Turisztikai Napokat.

Augusztus elsején Gátszínházba invitáljuk a kedves olvasót. A vadregényes Tisza – parton láthatják este 8 órától az Imádok férjhez menni című vígjátékot, a kassai Thália Színház előadásában. ', 'Másnap, 2-án az ulti és a póker kedvelői tesztelhetik tudásukat és szerencséjüket a Tisza-parti Ulti-party keretében reggel 9-kor kezdődő versenyek során.

Csütörtökön, augusztus 6-án egész napos Regionális Nyugdíjas Találkozó lesz, ahol a régió nyugdíjasai szórakoztatják egymást és a közönséget, előadásokat hallhatnak a korosztályukat érintő kérdésekről.

Péntek – immár hagyományosan a fiatalok napja. Regionális Ifjúsági Találkozó zajlik ugyanis ezen a napon, akadályversenyekkel, kézművessátrakkal, szórakoztató zenei programokkal.

Az eseménysorozat zárásaként az Országos Felső- tiszai Halászléfőző Verseny ünnepélyes tűzgyújtására kerül sor augusztus 8-án, szombaton délben.

Amíg a „versenyművek” készülnek, szórakoztató műsorok állnak a közönség rendelkezésére. Lesz gyerekműsor, humoros jelenet, sláger-összeállítás, fellép a Bihari és a Tornádó együttes. Ezzel egy időben a Tiszán nem akármilyen látványosság lesz: a „Kérész Kikötő”-/ ami egy helyi vállalkozás / szervezésében az I. Ladik Gladiátor Világbajnokság küzdelmeit láthatja a közönség. A napot a már szintén hagyományos tűzijáték zárja.