Gondolatok a hagyományőrzéshez

Manapság igen sokat lehet hallani és olvasni a különböző községi médiában arról, hogy milyen fontos a múlt ápolása, és hogy tegyünk lépéseket a település kulturális kincseinek összegyűjtésére és rendszerezésére. A tavalyi év elején Görömbeiné dr. Balmacz Katalin ügyvédnő javaslatára Tiszabercelen is elindult, egy a hagyományőrzést célul kitűző gyűjtőmunka, amelynek gyümölcseként íródott is jó néhány pályamű a helytörténet és a néprajz témaköréből egyaránt.', 'A Berczeli Napló hasábjain közzétett tanulmányok sok örömet szereztek számomra is, hiszen ezek a cikkek a hagyományőrzés keretein belül igen fontos feladatot töltenek be, közelebb hozzák a lassan homályba vesző múltat a jelenhez, bemutatva a múlt század első felében élők mindennapi életét, szokásait.

Településünk gazdag település. Gazdag a Felső-tiszai táj szépségében, az emberek szorgalmában, élni akarásában, vendégszeretetében, s hasonlóan a többi rétközi falvakhoz igen bővelkedik a néprajz szinte minden ágában, a szellemi és a tárgyi néprajz kincseiben. Az évszázadok során felbecsülhetetlen szellemi értéket halmoztak fel az itt élő emberek, az ősök kultúráját szellemi és tárgyi tudását tovább éltetve. A régi munkaalkalmak, nyáron az aratás és a cséplés, télen a kukoricafosztás vagy a fonó nagyszerű lehetőséget biztosított a hagyomány továbbadására. De nem csak a fonóban elmondott mesék és híres mesemondók alakja maradt meg a ma élő emberek emlékezetében, hanem megmaradtak a jeles napokhoz társuló hagyományok, a születéshez, a keresztelőhöz, az esküvőhöz a temetéshez stb. tartozó szokások. De az öregek körében élnek még a munkához fűződő emlékek is, gondoljunk csak a legnehezebb nyári munkára, a kézi aratásra, vagy a cséplésre. Beszéltem olyan emberekkel, akik sírva nézték végig, amikor megjelent az első kombájn a faluban. De akár a házépítésre és a kosárfonásra is gondolhatunk, hiszen ezeknek a munkaalkalmaknak is megvolt a maga szokásrendszere.

Nemrégiben bennem is felvetődött az a gondolat, hogy össze kellene gyűjteni a fent említett szokásokat, s a település egyéb néprajzi sajátosságait. Létre kellene hozni egy helyismereti szakkört, vagy egy hagyományőrző kört, amelynek célja lenne: megmenteni Tiszabercel községnek népi hagyományait a jelen és a jövő számára. Azok, akik részt vesznek e gyűjtőmunkában, megtanulják népi hagyományaink megbecsülését, hazánk és népünk szeretetét. Mindannyiunk, akik vállaljuk e nemes munkát, azt kell éreznünk, hogy felelősek vagyunk szülőfalunk, a számunkra legkedvesebb tájék népéért, népi kultúrájáért, értékes történelmi emlékeiért. Rá kell ébrednünk arra is, hogy a néphagyományainkban is vannak értékek, csak a mi lelkes kutatómunkánkra várnak. Úgy érzem az utolsó órában vagyunk, s ha nem teszünk valamit ennek érdekében, könnyen semmibe veszhet anyáink, nagyanyáink szellemi és tárgyi kultúrája. Azt hiszem, megbocsáthatatlan bűn lenne az számunkra, ha hagynánk a község múltját, történelmét és kultúráját a feledés homályába veszni, és e kincset nem adnánk tovább a felnövekvő nemzedék -gyermekeink, unokáink- számára, akik így értékes kincsekhez jutva megismerhetik elődeik örökségét. Úgy gondolom, hogy nem kellene sajnálni az időt és a fáradtságot megismerni és megismertetni másokkal is az itt élő és itt élt emberek küzdelmes múltját, vagy örömteljes pillanatait. Jó lenne bepillantást nyerni a múlt század népének a mindennapi életébe, szokásaiba, szorgalmas munkájába. Hiszem, hogy örömteli élményekkel leszünk gazdagabbak, ha nekivágunk ennek a korántsem könnyű, de szép és nemes gyűjtőmunkának. Talán nem véletlenül vetődött fel nemrégiben egy tájház kialakításának a gondolata. Úgy gondolom, lenne mivel berendezni. Bizonyára helyet kapna benne néhány régi bútor, régi munkaeszköz, a szövés-fonás, a kenyérsütés és az aratás eszközei, helyben font kosár vagy teknő, s azok a régi használati eszközök is, amelyek jelenleg az öregebb házak padlásain lapulva porral borítva élik át az idő múlását. Talán lennének adakozó kedvű öregek, akik szívesen felajánlanának régi, már nem használt munkaeszközöket és berendezési tárgyakat a múzeum számára, s bizonyára akadnának a fiatalság köréből is olyan elszánt gyűjtők, akik szívesen végigjárnák a települést és összegyűjtenének két szobára való anyagot.

Ehhez a munkához, a szellemi és a tárgyi gyűjtéshez keresünk társakat. Időseket, akik felidézik számunkra a múltat, és fiatalos lendületű gyűjtőtársakat, akik a fáradtságot félretéve megörökítik és rendszerezik az ősök visszaemlékezéseit. Ha pedig egyszer munkánkkal célba érünk, teljes képet kapunk arról, hogy hogyan élt és hogyan él a sok századot megélt falunk népe. Megvilágosodik előttünk, hogyan őrizte meg az ősöktől tanult néphagyományokat. Örömmel nyugtázzuk majd Kölcsey szavával, hogy „… annyi balszerencse közt, oly sok viszály után…” töretlen erővel s fáradhatatlan szorgalmas munkával él népünk ma is.

Ebben az alapos helytörténeti adatgyűjtésben számítunk a helybéli lakosság, így az Ön segítségére is. Számítunk, -mert hála Istennek számíthatunk- emlékeire, tapasztalataira, és a település múltjával kapcsolatos ismereteire, legyen az ipar, mezőgazdaság, kultúra, néprajz, vallás stb. témaköréből.

Ehhez a gyűjtőmunkához toborzunk olyan elszánt időseket és fiatalokat, akik büszkék arra, hogy ebben a faluban élnek, s munkájukkal öregbítik a település hírnevét, szem előtt tartva a település híres szülöttének, első díszpolgárának Farkas István püspöknek jelmondatát: „Légy büszke faludra, de úgy élj, és dolgozz, hogy falud is büszke legyen rád”.