Sportbarátok napja

2005. december10-én már VII. alkalommal találkozhattak a, sportbarátok a tiszaberceli általános iskolában. Az előző évekhez képest változást jelentett, hogy a Tiszabercelért Egyesület helyett a BIKE rendezte az eseményt. A versenyszámokra szombat reggel 8 órától lehetett nevezni.', 'A korai időpont ellenére folyamatosan érkeztek a versenyzők, s a 9 órától kezdődő asztalitenisz már 14 fővel kezdhettük meg. A három és fél órás csatát követően ismét a tavalyi bajnok Vass Tamás állhatott a dobogó legfelső fokára, megelőzve Szabó Zoltánt és Laczi Sándort.

A malom bajnokság vándorserlege ismét visszavándorolt a már megszokott helyére, egészen pontosan az Újhelyi család gyűjteményei közé. Ugyanis ifj. Újhelyi Pál 2. győzelmével utolérte a családfőt, kinek neve mellett eddig 2 elsőséget jegyezhetünk.

A sakk bajnokság csupán 3 asztal mellett zajlott, azonban ez nem csökkentheti Kovács József dicsőségét, aki maga mögé utasította Eperjesy Ferencet és Németh Gábort nemes küzdelmében. Ismét nagy volt a népszerűsége a számítógépes párbajnak. A 20 nevezett fiatal közül Kovács Imre bizonyult a legjobb virtuális harcosnak, szárnysegédei Horváth András és Kocsis Tamás lettek.

A lábtenisz bajnokság 10 párosa óriási küzdelmet vívott egymással a végéig kiélezett versenyben. A serleg sorsa csak az utolsó mérkőzésen dőlt el, ahol a Kiss Tamás – Hegedüs Zoltán páros bizonyult a legjobbnak.

Délután 3 órakor, a 3-as teremben 3 nyíllal lehetett próbálkozni, ugyanis 24 fő jelenlétében elkezdődött a darts bajnokság. A legnépszerűbb versenyszám idei bajnokpárosa Újhelyi Rita és Timku Sándor, megelőzve a Kiss Tamás - Szabó Anita és Mészáros Kata – Horváth Benjamin duót. Este 6 órakor 8 csapat részvételével elkezdődött a labdarugó bajnokság. A már hagyományokkal rendelkező csapatok rutinja megmutatkozott az eredményben is, hisz első helyen a Fortuna második helyen, pedig a H2O végzett. A dobogó 3. fokára a tehetséges fiatalokat felvonultató Legelő FC állhatott. A nap abszolút bajnoka Kiss Tamás lett. A legkitartóbb versenyzők, szurkolók éjjel 11 órakor hagyták el az iskola tantermeit. Mi szervezők pedig fáradtan, de annál boldogabban összerendeztük e sikeresnek bizonyult nap eseményeit. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik nélkül ez a nap nem jöhetett volna létre:

László Antal, az általános iskola igazgatója, aki a helyszínt biztosította számunkra. Papp János jegyző úr, aki a szervezésben segédkezett.

Támogatóink voltak:

Homonnai és Társa Kft.
Hajnal András polgármester
Tiszabercel Önkormányzata
Görömbeiné dr. Balmacz Katalin
Szabi – Szóda
Görömbei Vilmosné
Kozma és fia Bt.
Híd a Jövőbe Egyesület

Köszönjük a helyezetteknek, egyesületünk részére felajánlott támogatásaikat. Akik ezt megtették: Vass Tamás, Újhelyi Rita, Kovács József, Németh Gábor, Kiss Tamás, Hegedűs Zoltán, Timku Sándor, Mohai Robin, Hajnal András
És végül, de nem utolsó sorban a megjelent versenyzőknek, szurkolóknak, akiket jövőre szívesen viszontlátunk.

Helyezettek:

Darts

Újhelyi Rita – Timku Sándor
Kiss András – Szabó Anita
Mészáros Kata – Horváth Benjamin
Asztalitenisz

Vass Tamás
Szabó Zoltán
Laczi Sándor
Lábtenisz bajnokság

Kiss Tamás
Sánta Tibor
Timku Sándor

Malom

ifj. Újhelyi Pál
Szabó Zoltán
Újhelyi Rita

Ulti

Stekli Gyula
Hajnal Andás
Kovács József

Sakk

Kovács József
Eperjesy Ferenc
Németh Gábor

Számítógépes párbaj

Kovács Imre
Horváth András
Kocsis Tamás

Labdarúgóbajnokság

Fortuna SC
H2O
Legelő FC