1984-ben énekelték ballagási dalukat azok a diákok, akik 20 éves találkozójukat rendezték Tiszabercelen a nyáron. Osztályfőnökük voltam, és osztályfőnöke volt a B osztálynak szeretett kollégánk, néhai Tajthy István.', 'Az általános iskola tantermében ülünk. A rendhagyó osztályfőnöki óra visszavarázsol életünkből 20 évet, és leperget előttünk 20 mozgalmas esztendőt, azt az időt, mely alatt belőlük érett felnőtt, boldog szülő valamint komoly munkásember vállhatott. EMBEREK lettek, minden körülményben.
A 20 év nagy idő. Felölel izgalmas, de szép diákéveket, érettségiket és a szakvizsgákat, főiskolai és egyetemi államvizsgákat, sőt volt, akinek doktori címet is hozott. Nézem őket. Szépek, derűsek, boldogok, örülnek egymásnak. Egy nagy élménnyel lettek szegényebbek azok, akik nem értek el vagy nem érhettek el e szép találkozóra. Hallgatom őket, és boldog vagyok. Hallgatom beszámolóikat, tele tartalmas évekkel, sikerekkel, néha kudarcokkal-de úrrá tudtak lenni ezeken is. Tanulás, munkavállalás, családalapítás – ismétlődnek a szavak ajkukon. A gyerekeik fényképei kerülnek elő.
„A legdrágább kincs”- fogalmazódik meg mindnyájukban. Nézem és hallgatom őket. Milyen jó, hogy megszervezték ezt a találkozót! Milyen jó, hogy én is őriztem egy EREKLYÉT múltjukból, gyermekéveikből – a 4 éven át vezetett képekkel, emlékekkel teli rajnaplót. Ezt lapozgatva sok-sok élmény elevenedik fel. Köszönik, hogy ez megvan, köszönik, hogy újra látják. Köszönik mindazt, amit értük tettünk. Boldogok, és én is boldog vagyok. Megállták helyüket az ÉLETBEN, nyugtázom magamban. Igen. Igazat ad a tőlük kapott virág, mely ma is díszlik otthonomban.
Zsíros Antalné