Július 31. és augusztus 7. között nyolc napos rendezvénysorozat várta a Tiszabercelre látogatókat. A programok nyitányaként a Vidor Fesztivál díjnyertes darabja, a Parasztopera szórakoztatta a színház kedvelőit a tiszaberceli gáton.', 'Másnap a mozi szerelmeseinek kedveztek a rendezők. a Gladiátor című filmet vetítették egy hatalmas vászonra, nagyszerű hangtechnikával, rendkívül hatásosan. Az egyik legnépszerűbb program az Asaréla táncegyüttes görög és héber táncprodukciója volt, illetve ennek folytatásaként a Steps on the celts együttes fellépése, akik ír és kelta táncokat adtak elő.
Augusztus 5-e a nyugdíjasok napja volt: immár hagyományként rendezték meg a Rétközi Regionális Nyugdíjas Találkozót, amire a megye több pontjáról érkeztek az idősek. Nagyszerű előadásokkal készültek, illetve délután a fiatalokat megszégyenítő vidámsággal és energiával ropták a táncot. Személyes vélemény, de nekem nagy öröm volt látni életkedvüket és összetartásukat, ami példa értékű az ifjúság számára.
A rendezvények \"fénypontja\" a szombati nap, augusztus 7-e volt. Délben több, mint 50 bogrács alatt lobbant fel a tűz, és kezdődött meg az Országos Felső-Tiszai Halászléfőző Verseny. Nevezők voltak határon innen és túl, családok, baráti társaságok, vagy éppen kollégák. Amíg a \"mesterek\" főztek, addig a többiek különböző előadásokon szórakozhattak. Volt zenebohóc, divatbemutató, a jókedvről pedig a Defekt Duó gondoskodott. Az este - és a rendezvénysorozat - a Pa-Dö-Dö együttes élő koncertjével zárult.
Ez alatt az egy hét alatt mindenki megtalálta a számára vonzó programot: népművészeti kirakodóvásárt, színi előadást, komolyzenei hangversenyt, kötélhúzást, táncot, kabarét, szép lányokat; aki pedig a hasát szereti, az sem csalódott, hiszen kedvére válogathatott a Fornetti, a lángos, a kürtős kalács, a fagylalt, vagy a halászlé között.
Mit is kívánhatnék befejezésként? Jövőre ugyanitt, legalább ugyanennyien találkozzunk!