1955.május 5-én hajnali 5 óra tájban látta meg a napvilágot Tiszabercelen Tarjányi Miklós. Édesanyja Váradi Margit, édesapja Tarjányi Miklós. Szülei földműveléssel foglalkoztak, majd édesapja a Téglagyárban később a Termelőszövetkezetben helyezkedett el. Négyen vannak testvérek: István, Ferenc és Zoltán, közülük ő a legidősebb.
Általános iskolai tanulmányait községünkben végezte. 14 évesen, 1969-ben Budapestre került a gépipari szakközépiskolába, ahol a technikusi minősítői, majd az energiagazdálkodási vizsgát is sikeresen letette.
Tanulmányai befejeztével a nyíregyházi VAGÉP-nél (Vas és Gépipari Vállalat) sikerült elhelyezkednie, ahol műszaki rajzokkal foglalkozott. Másfél év után került a helyi Bessenyei György Termelőszövetkezetbe, ahol 1989-ig tevékenykedett. A szövetkezett megszűnése után 10 évig vállalkozó lett, majd 1998-tól immár 11 éve a Nyírségvíz Zrt alkalmazottja. 1976-ban feleségül vette Dr. Jedlicska Ilonát, községünk háziorvosát, házasságukból egy gyermek született, 1977-ben Miklós.
Hat év fővárosi tartózkodás után miért döntött mégis úgy, hogy Tiszabercelen telepedik le?
Soha nem vonzott igazán a nagyvárosi élet. Érdekes, ha Budapesten járok, nem rohannak meg az emlékek, mindig idegen marad számomra, pedig sok időt töltöttem ott, fiatalságom meghatározó éveit. Miután feleségemmel összeházasodtunk, sokáig vívódtunk azon, hogy Sóstóhegyen vagy itt lakjunk. Már meg is vásároltuk a lakást Nyíregyháza közelében 1978-ban, de aztán mégis Tiszabercelt választottuk. Meghatározó volt döntésünkben, hogy feleségem itt lett akkori nevén körzeti orvos, én pedig a termelőszövetkezetben dolgozhattam. A másik meghatározó szerep a Tisza közelsége. Nagyon nagy szerepet játszik életemben a tiszai-táj és a természet közelsége.
Talán ezért is hódol két nagy hobbijának, a vadászatnak és a horgászatnak?
Két egyesület tagja is vagyok. Az egyik nagy szenvedélyem a vadászat. Sokan ebben a sportágban csak a negatívumot, az ölést látják, de ez nem erről szól. Itt is nagy szerepe van a természet közelségének, a természet szeretetének. Sokat kell menni a vad után s nem beszélve arról, hogy milyen drága ez a sportág, ezért az utóbbi időben egyre kevesebbet tehetem meg én is. 1985 óta vagyok a Bódvavölgye Vadásztársaság tagja. Elmondhatom, hogy a Magyarországon lévő elejthető vadak közül a dámvad kivételével már mindent lőttem, s ha bíráltathattam volna, biztosan elnyertem volna a bronzérmet. A Hutákban és Szendrő környékén szoktam vadászni.
Másik nagy szenvedélyem a horgászat. 1975 óta rendelkezem horgászengedéllyel, így a faluban én vagyok az egyetlen, akinek ilyen régóta van engedélye. Az Ibrányi Horgász Egyesület tagja vagyok. Egy kicsit büszke is vagyok rá, hogy a barátaimat, akikkel nem csak horgászok, de vadászok is, én vezettem be ebbe a kedvtelésbe. Sajnos egyre kevesebben vagyunk. Mindig meghatározó volt életemben a baráti kör, a baráti társaság. A legjobb barátomtól Bogár Ferenctől nem is olyan régen, a többiektől még régebben (Tajthy István, Mádi László) el kellett búcsúznom. Ez fáj a legjobban, hogy már nem lehetnek mellettem.
Mi a legnagyobb álma?
Nem szeretnék egzotikus helyekre eljutni. Egyszer sikerült Erdélybe eljutnom, Csíkszeredára. Ott egy menedékházban tartózkodtunk egy barátommal. Májusban még mindig hó volt, s a lesről lehetett látni a medvék nyomait a hóban. Szeretném ezt még egyszer átélni, s ha lehet egy medvét lőni.
Mit üzen a jövő nemzedékének?
Ha végig nézek a falun, elég szomorú képet mutat. Bele gondolok abba, amit gyermekként átéltem, hogy hova tűnt az a jólelkűség, amelyet az emberek egymás iránt éreztek, a segítőkészség, a közvetlenség, ezt nagyon hiányolom, s a másik amit Erdélyben láttam, az ottani magyarokon, hogy büszkék származásukra, tartják hagyományaikat, nem olvadnak bele a román nemzetbe. Mi miért nem vagyunk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk pedig nekünk sokkal könnyebb dolgunk lenne, mint nekik?
Egy verssel szeretnék elköszönni, s ha majd végső nyugalomra helyeznek , szeretném ha ez a Tisza mentén történne.
Pablo Neruda: VISSZATÉREK
„Itt keress, itt keress, csak engem,
mert ide térek vissza, szót se ejtve,
hang nélkül, száj nélkül, ragyogva,
ide térek majd vissza, hogy a hullám
szilaj szivének
dobogása legyek,
itt leszek elveszendő s itt találsz rám:
itt leszek tán majd kővé s néma csönddé.”
Köszönöm a beszélgetést, jó egészséget kívánok s még nagyon hosszú életet!