Ki mondhatja el magáról, hogy olyan szellemi frissességgel rendelkezik még 85 évesen is, mint községünk szülötte, Stefán János. Évre, hónapra, napra pontosan visszaemlékezve, gondolatait összeszedve fogadott, s itt a bevezető sorokban említeném meg köszönetét a Polgármesteri Hivatal felé, hogy gondoltak rá.
1921. november 23-án született Tiszabercelen, a mai Szabó tanyán, amely akkoriban a Stefánéké volt. Családját nagyapjától vezette le, akit kitagadtak szülei, mert szegény lányt vett feleségül. Dacolva az akkori helyzettel a Vízügynél helyezkedett el, s igen jól keresett. 1906-ban lehetősége adódott kimenni Amerikába, majd kivitte fiát is (János bácsi apját), hogy megmentse a világháborútól. A háború befejezte előtt már lehetett látni Chickágóban a trianoni felosztást a térképen, ekkor nagyapja Magyarországról (Bácskából), magyar lányt hozott, hogy saját(!) éttermükben a konyhát vezesse. Ő volt Hornyák Borbála, János bácsi édesanyja, itt ismerkedett meg a két fiatal. Édesapja részvényesként és tervezőként egy hajógyárnál helyezkedett el. Perfektül beszélt németül és angolul. 1921-ben hazatértek, s Ő már itthon született. 1924-ben édesapja reumás lett, annyira átfázott az építkezések alatt, hogy ez a betegség 16 évig ágyhoz kötötte. Minden évben eladott 1-2 hold földet, hogy 3 gyermekét felnevelhesse. Édesanyja kitartóan ápolta, 1940-ben bekövetkező haláláig.
Ez idő alatt János bácsi kijárta itt Tiszabercelen a hat osztályt és még a három ismétlőt is elvégezte. A suszter szakmát 1935 és 1936 között Scheulennél, a berceli híres zsidónál tanulta ki 6 segéd és 3 tanuló mellett. A gyakorlat befejeztével vizsgát tett a gávai ipartestület előtt.
Édesapja halála után Bácskába vágyott vissza, ahová az egész család elkísérte.
Ő sem kerülhette el a II. világháborút. 1942-ben bevonult a Közforgalmi Reptérre, itt végezte 1945-ig, fogságba kerüléséig. Oroszországba, Szibériába vitték a Káma folyó mentén lévő Ural központba. 47 hónapot töltött itt, volt, amikor 52 fokban. Másfél évig egy vasgyárban dolgoztatták őket, ahol amerikai vasakat raktak ki méret szerint géppuskacsőnek. Áthelyezésükkel, mint suszter révén, cipő illetve csizmakészítésre fogták őket. Ezért havonta már fizetést is kaptak, mikor többet, mikor kevesebbet, ez attól függött, hogy milyen nagy volt az adott tiszt családja, hiszen így egy kis többletkeresetre is lehetőség adódott. Két hónapig szakács is volt, a káposztán, krumplin és zabpelyhen kívül más eledelt nem igen kaptak.
Beszélgetésünk során rengeteg emlék elevenedett föl benne, ami csak azt igazolja, milyen leleményes is a magyar ember, főleg, ha az éhség és a szükség hajtja. Egy alkalommal lisztet kellett pakolnia társaival a kenyérgyárban. Gondolták egy zsákkal nem lesz se több se kevesebb, ha elemelik. Igen ám, csak az őr észrevette őket, mert nem tudták a nehéz zsákot átdobni a kerítésen. A büntetést úgy úszták meg, hogy magával az őrrel osztották meg a zsákmányukat. Másik alkalommal egy uszály krumpli jött. Egy-két zsákkal sajnos kiszakadt, amelynek a tartalmát a közelben lévő konténerekben sütötték meg. Azon a napon mindenki jóllakott. Hasonlóan teltek napjaik 1947-ig. Ekkor Nagy Ferenc lett a miniszterelnök. A magyarokat csoportosították, a külvárosba vitték, s 24 napig vonattal szállították, mígnem végre megérkezett Magyarországra.
Hazatérte után Bercelen telepedett le. 1951. május 1-én házasságot kötött Zsíros Dianával. Két gyermekük született, János 1952-ben, Katalin 1960-ban.
A helyi téglagyárban kezdett el dolgozni, mint rakodó, majd részlegvezető és művezető a cseréprészlegen. 42 évig volt itt foglalkoztatva, mellette 30 évig gyümölcstermesztéssel, melyet nyugdíjas éveiben is folytatott. Szenvedélye közé tartozott a labdarúgás. Fiatalabb korában aktívan űzte ezt a sportot, 14 éven keresztül. 1948-ban első lett a csapatuk megyei másodosztályban, 1949-ben 16 csapat közül harmadikak lettek.
A mai napig szeret olvasni, szabadidejét gyermekei, és unokái között tölti.
Köszönöm a beszélgetést, jó egészséget és még hosszú életet kívánok.