Fekete Béla

Fekete Béla

Mezőgazdasági kiállítás és vásár Tiszabercel. Ilyet sem látott még szűkebb hazánk. Igaz volt a szomszéd faluban valami hasonló valamikor, de mára már nincs. Vannak nagy álmodói ennek a mi Bercelünknek, s vannak, akik ezeket az álmokat valóra váltják. Ilyen Fekete Béla igazgató Úr, aki a Barátok Tiszabercelért egyesület ötletét nem látta halva születettnek, hanem vette a bátorságot, (hogy a fáradságról most ne is beszéljünk) s egy ilyen, mondhatni mostoha időben, - amikor a mezőgazdaságnak se apja se anyja, - munkatársaival, kollégáival megvalósította ezt a tiszaberceli álmot. Életképességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy soraim papírra vetésekor már túl vagyunk a második rendezvényen is. De ki is Ő aki ezt a kis berceli álmot megvalósította?

A háború alatt, 1944. november 12-én született Bükkábrányban. A nagyszülei laktak itt, s ide menekültek a szülők is. Miközben a tetőt szétlőtték, a bába árokból árokba kúszva ment segítséget nyújtani a vajúdó asszonyoknak.

A harcok befejezése után a szülők visszaköltöztek Mezőkeresztesre. Ide kötődnek az általános iskolai évek is. Középiskolai végzettséget a közeli Mezőkövesden szerzett. A gimnázium befejezése után a hatvani felsőfokú technikum zöldségtermesztő szakát végezte el. Nem nagyon volt kétséges a szakmai irányvonal, hiszen nagyapja, sőt keresztapja is általános kertész volt. A technikum után Budapest meghódítása következett, itt végezte el levelezőn a Kertészeti Egyetemet. Az egyetemi évek alatt már dolgozott a Kondorosi Mg. Tsz-ben. 1969-től egészen 79-ig Hernádvécsén gyakorlati oktatóként tevékenykedett. Mindeközben megnősült, családot alapított, s két gyermekük születet.

A hernádvécsei időszak alatt megszerezte a mérnök-tanári végzettséget is.

1979. nyarán tudomást szerzett róla, hogy a Tiszaberceli Mezőgazdasági Szakmunkásképzőben megüresedett az igazgatói szék, s természetesen benyújtotta a pályázatát, amelyet sikeresen bíráltak el, így 1979. november óta, immáron 22 éve igazgató.

Elmondása szerint az elmúlt évek alatt voltak kellemetlen és kellemes élményei mind a munkavégzés, mind az élet más területein, de szerencsére a kellemesebb volt többségben. Köszönhető ez annak, hogy sikerült beilleszkednie községünk életébe, s persze nagyon sokat köszönhet a szomszédoknak is.

A jövőt tekintve még nagyon sok terve van. Szeretnék tovább fejleszteni a Szakmunkásképző oktatási parkját. Szeretnének új telepítésű intenzív gyümölcsfákat, illetve minden olyan lehetőséget megragadnak, amelyre akár pályázat, akár más úton lehetőség nyílik.