Máté András

A mostani riportom előkészületei semmiben nem különböztek az eddigiektől. Előzetesen időpontot egyeztettem és felkészültem néhány kérdéssel, melyek talán érdekelhetik olvasóinkat. Bele is estem alaposan abba a csapdába, amelybe gondolom már Önök közül is oly sokan beleestek. Nevezetesen azt gondoltam, hogy mivel nap, mint nap találkozom Máté Andrással, tehát tudom milyen ember. Nos ez hatalmas tévedés. Addig amíg nem ülünk le beszélgetni valakivel, illetve nem ismerjük meg, felelőtlenség személyiségét megítélni, vagy valamilyen skatulyába besorolni.

Már az első néhány mondat után megéreztem, hogy egy különleges emberrel ülök szemben. A legmélyebb őszinteséggel kaptam kérdéseimre a válaszokat és olyan gyorsan, olyan friss gondolatritmussal, mintha már tudta volna előre mit akarok kérdezni. Egyetlen dátum, egyetlen évszám, vagy akár helység, esetleg személy nevének a gondolatok mélyéről történő felszínre hozatala nem okozott problémát számára - mintha csak minden az imént történt volna!

Pedig a földi lét pályafutása nem mostanában indult Bandi bácsi számára. 1947 nyarán látta meg Tiszabercel fölött a napsugarakat, amelynek jótékony hatását négy éves koráig élvezhette kicsiny falunkban. 1951-ben ugyanis Baktalórántházára, majd Vásárosnaményba költöztek. Tizennyolc éves korában elvégezte a mezőgazdasági technikumot, majd két éven keresztül a hazát szolgálta Szabadszálláson. A katonaévek után visszatérve Tiszabercelre, négy társával megalakította a Niagara együttest. Nagyon sok fellépés és lagzi hangzott akkoriban az együttes muzsikájától.

1970-ben megnősült, majd a buji termelőszövetkezetben lett műhelyfőnök. Ezt hamarosan a tímári lakatosüzemben eltöltött évek követték, végül Bercelen a tápkeverő vezetője lett. A mindennapi pénzszerzési tevékenység mellett a tanulásnak is időt szentelt, s levelezőn megszerezte a gépészmérnöki diplomát.

1994-ben a termelőszövetkezet felbomlása után nekifogott egy családi vállalkozás létrehozásához. Mind a fia, mind a veje, illetve a család más tagja valamilyen szinten érdekelt a vállalkozás működtetésében. Jelenleg mintegy 100 hektáron gazdálkodnak, s minden munkafolyamatot sikerült saját gépparkkal megvalósítani. A saját munkafolyamatok mellett lehetőség nyílt bérmunkák végzésére is.

A megtermelt áru értékesítése Bandi bácsi feladata. Szinte az egész ország területére kiterjed a kereskedelmi tevékenysége, bár szükségszerű lenne a külföldi piacok célbavétele is. Különösen igaz ez a volt szocialista országokra. Ehhez azonban nagyobb mértékű összefogás szükségeltetne, hiszen sajnálatos módon a mezőgazdasági vállalkozások túlságos elaprózódása a jellemző napjainkban.

Nem örvendetes dolog az sem, hogy a kisebb gazdaságok támogatása nem igazán megoldott. Nagyon nagy a hitelállomány összege, de igen kevés a kis gazdaságok része ebből. Leginkább a kormányzati körökhöz közel álló nagyvállalkozók részesülnek a hitel nagyobb részéből.

A nap 24 órájából 14 órát vesz igénybe a betéti társaság ügyeinek intézése. Mind a pályázatok, mind az alkatrészek beszerzési forrásainak felkutatása, illetve egyéb ügyek intézése rengeteg időt és fáradtságot igényel. Ennek köszönhetően Máté András egyre inkább próbálja visszavenni a tempót, és a család többi tagját akarja bevonni a cég szorosabban vett irányításába.

Bár eléggé szigorú költséggazdálkodást követnek, arra mindig próbálnak lehetőséget találni, hogy különböző alapítványokat, nemes célokat támogatni tudjanak. Említhetném itt például a Szív Alapítványt, vagy esetleg a Jósa András Kórház részére vásárolt inkubátor megvásárlásában történt segítségnyújtást. A községünkben történt eseményekhez nyújtott adományokról nem is beszélve. Félreértés ne essék: itt nem a támogatások nagyságáról, összegéről van szó, hanem a szándékról! Sajnos azonban sokan az elismerések, értékelések során az összegek számjegyeit veszik figyelembe.

Szabadidejében - már amennyire lehetőség nyílik rá szívesen eljárogat vadászni, és horgászni. Leginkább azonban a baráti alapon történő cserevadásztatás a jellemző, hiszen így lényegesen költségtakarékosabban megúszható a dolog. A horgászatot tekintve pedig túlnyomórészt a környező mesterséges és természetes tavak halai vannak veszélyeztetve.

Valószínűleg még hosszú órákon át tudna még mesélni Bandi bácsi az életéről, munkájáról, ám beszélgetésünk közben csörren a mobiltelefon jelezve, hogy maradt még erre a napra is elintézetlen dolog. És én nagyon bízom benne, hogy még hosszú éveken át fog csöngeni az a bizonyos telefon Bandi bácsi zsebében jelezve, hogy sok még a megoldásra váró feladat.